Álmosd Róbert
– „Nem erdekelnek a sajtohibak! Hianyoztok es nagyon jo valamifele kapcsolatban lenni kicsi Magyarorszaggal! Egy virginiai egyetem internetjerol csokok!” – Tizenkét éve küldte el az az elektronikus levelet szülővárosa, Miskolc egyetemére. S most itt van. Jó itt lenni?
– Szerintem jó lesz. Augusztus 18-án érkeztem meg, még tényleg nagyon friss vagyok; most alakítgatom ki a csatornákat civil szervezetekkel, egyénekkel. Itt kicsit meglepő volt a számomra, hogy sokan nem ismerik ezt a nemzetközi emberi jogi szervezetet. Amerikában sokkal népszerűbb, nagy a presztízse az Amnesty Internationalnak, amelyet még 1961-ben egy angol ügyvéd alapított, mert borzasztóan felháborította, hogy két portugál fiatalembert politikai nézetei miatt börtönbe zártak. Kampányt indított értük, s kiszabadultak. A szervezet székhelye ma is London. Jele – logója – egy égő gyertya, szögesdrótfonattal körbetekerve. A gyertya nekem azt jelenti, hogy a sötétben egyetlen szál is többet ér, mint hogy hagyjuk eluralkodni a sötétséget. Úgy kerültem velük kapcsolatba, hogy bevándorlási ügyvédként a napi munkámban használtam a kiadványaikat, jelentéseiket. Itt, szülőhazámban azt szeretném, ha a Magyarországról szóló jelentések egyre jobb hírekről számolnának be; már javuló tendenciákat látni, s szeretném hinni, hogy ebben az emberi jogi szervezetnek is szerepe van. Tavaly hatvan magyar bíró vett részt a szervezet továbbképzésén: a nők, a családon belüli erőszak volt a téma. Úgy látom tehát, hogy megvan a kellő nyitottság… A fent idézett e-mail egyébként az első találkozásom volt az internettel! Angoltanárom hívta fel a figyelmemet ’96. december 2-án, egy ma már „múzeu-minak” tűnő monitor mellett, hogy rajta, kereshetek embereket, intézményeket Magyarországról! A miskolciak már fent voltak. Fairfaxban jártam egyetemre, angol szakra, majd diplomázás után jogi karán folytattam a tanulmányaimat. Mivel magam finanszíroztam ezeket az éveket – elég rögös volt –, a tanulás mellett dolgoztam. Volt, hogy két állást is el kellett látnom… Pincérkedtem aztán. Az étterem este volt nyitva, az iskola meg nappal: így egyszerre voltam főállású diák és szintén teljes munkaidős pincér.
– A családi neve egy Hajdú-Bihar megyei községé is. Tudta ezt?
– Tudtam. Debrecentől úgy harminc kilométernyire fekszik… Ősi település. Még nem voltam ott, de nagyon-nagyon szeretnék elmenni oda. Majd ha nemsokára megérkezik a családom, sokat fogunk utazni, hiszen édesanyám – ő macedóniai születésű – Miskolcon él, onnét már nincs is messze Álmosd. A feleségem magyar, ő jógatanár; van egy nyolcéves kislányunk, Lili Zóra a neve, a kisfiúnk most, ebben a hónapban tölti be a négyet: ő pedig Mirkó Bendegúz. Édesanyám után mindenkinek szerettünk volna szláv keresztnevet is adni… Remélem, majd itt is kezdik kialakítani iskolásként, óvodásként a maguk kis köreit. Most egyelőre én küldök nekik innét a Rózsa utcai irodából fotókat – a ház földszintjén, egy családnak van egy helyes barna nyuszija, időnként kint ugrabugrálhat. Hát ez a nyuszi nagyon érdekli a gyerekeimet…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!