Mi történne, ha a Fidesz 2010-ben kétharmados többséget szerezne a
parlamentben? A szeptemberi közvélemény-kutatások szerint nem zárható
ki ennek a lehetősége. Ha bekövetkezne, annak káros következménye
kiterjedne a társadalmi élet minden területére!


A Fidesz szatellit pártja, a KDNP máris jelezte, hogy kétharmados többséggel módosítható lenne az alkotmány is, melyben törvényi szintre emelnék a keresztény normákat. Az istenhit kötelező érvényesítése súlyosan érintené a lelkiismereti szabadságot. Ha az egyház politikai hatalmat kapna, azzal nagyon veszélyes folyamat kezdődne el. Kötelező lenne a hitoktatás, betiltanák az abortuszt és a fogamzásgátlást. Az egyházak vezetői hajlamosak elfelejteni, hogy az istenhit önkéntes. Tehát a vallás mindenkinek a magánügye.
Különösen a katolikus egyház részéről vannak egyértelmű törekvések a magyar keresztény állam megteremtésére. A Fidesz teljes támogatást adna egy esetleges „keresztény Magyarország” megvalósításához. Ezt bizonyítja, hogy Orbán Viktor a közelmúltban előadást tartott több száz papnak. Itt a Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy új Magyarország fog születni, és a válságból a keresztény egyház fogja kivezetni hazánkat. Az ő dolguk lesz megnevezni, ki a Jó és ki a Gonosz. Azt is kijelentette, hogy új törvények megalkotásával is teret kell adni az egyháznak. Mindezeket az az Orbán mondta, aki a rendszerváltás után csuhásoknak nevezte az országházban helyet foglaló egyházi személyeket, illetve képviselőket („Térdre, csuhások!”). Orbán azóta megtért, és alázatos szolgája lett az egyháznak, mivel politikai érdekei most ezt kívánják.
Ismert, hogy a hazai keresztény egyházak a szélsőjobbtól sem zárkóznak el. A Magyar Gárda múlt évi avatásán egyházi vezetők is részt vettek, és megáldották a gárda zászlaját. Az utólagos magyarázkodás elég szánalmasra sikeredett. De hallgatnak akkor, amikor antiszemita és rasszista jelenségekről van szó, és ez bátorítás a szélsőséges fasiszta csőcselék, a politikai alvilág számára. Egyházaink szeretnék visz-
szaszerezni társadalmi vezető szerepüket, ezért is nem zárkóznak el a szélsőjobbtól, mert azok is a „mi oldalunkon vannak”. Megfigyelhető, hogy hazánkban a katolikus és a református egyház folyamatosan jobbra tart. Annak idején nem tiltakoztak a numerus clausus, valamint a későbbi zsidótörvények ellen. Történelmi bűnnek tekinthető, hogy a hallgatás cinkosságot és egyetértést jelenthet!
Létezik és tetten érhető az egyházak túlhatalma és erőltetett befolyása, sőt, bigottsága. Csaknem mindenütt jelen vannak. Olyan helyeken is, ahol semmi keresnivalójuk sem lenne. A feltűnő aktivitás azzal is magyarázható, hogy Európa-szerte – így Magyarországon is – látványosan csökken a templomba járók száma.
Nemes József, Orosháza

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!