Kedves Naplóm!

 Hál’ istennek! – Megnyugodva hajtom álomra a fejem, mert bizony félő volt, hogy az annak idején kiszivárogtatott mondatok emléke még most is annyira él az emberekben, hogy milliók indulnak meg, darabokra szedve minden útjukba kerülő közintézményt.
Persze két éve sem volt igazán olyan nagy rendbontás: kis tv-székház-felgyújtás, -szétverés, büfé- és irodafosztás, Kossuth téri kempingezés, és több millió ember nevében pár százan viselték hősiesen az országot nyomorba, válságba, éhínségbe taszító beszéd következményeit. Magát a beszédet talán senki sem olvasta végig, teljes egészében, de ez nem is fontos – elegendő kiragadni pár sort belőle, és jöhet a népítélet, a népharag.
És lám, most, két év után már „semmi rendbontás” nem történt. Pár száz érző szívű és nem felejtő magyar, magára vállalva a sok millió nyúl gyáván otthon maradott súlyos terhét, békésen, kicsit zsidózva, Árpád-sávos zászlót lobogtatva, keresztben, hosszában végiggyalogolva a fővárost, megbénítva a közlekedést „semmi rendbontást” nem követett el.
Mert ez már nálunk maga a rend. Csendes délutánon az Új Lipótváros egy pincéjében a „Jud Süss” című náci propagandafilmet nézni, azt vetíteni, DVD-n árusítani, nálunk már rend. A valaha szebb „lapokat” író írót ájultan hallgatni maga a rend. Lehallgatni, nemzeti ünnepeket megzavarni maga a rend.
Persze ma, amikor ezeket a sorokat írom, nem tudhatom, hogy szombaton, holnap, tegnap mi történik, mi történt. Hiszen voltak, lesznek évfordulók, tüntetések, jönnek a jeles napok, amikor sokan összeszorult gyomorral hallgatjuk majd, hogy vajon történt-e rendbontás, égnek-e a kukák, autók, járhatóak-e a hidak, hazaérünk-e kis otthonunkba, épen eljutunk-e a munkahelyünkre, iskolába-óvodába.
Reméljük, nem lesz semmi rendbontás. És ha lesz is, nézőpont kérdése, hogy mi a rend. És nálunk persze – sajnos – rend a lelke mindennek …

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!