Hírmagyarázat helyett

Mintha – ellentétben a valóságos bumeráng elhajítójával – fel sem fogná, hogy mit is árult el igazában.
Őszintén szólva már azt sem értem, mire fel flörtöl Fodor Orbánnal, akinek mosolya szerintem arról árulkodik, hogy alighanem őt is meglepi a hajdani ellenlábasától szinte tálcán kapott önreklámozási lehetőség. Él is vele profi politikushoz illően, mert – vélhetően ellentétben tárgyalópartnerével – ő tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy kép, kettejük képernyős látványa többet ér ezer szónál (bár ravasz utalása a Bibó kollégium pincéjének hangulatára korántsem hatástalan). Mindenesetre Orbánt értem, de vajon mit akart mondani Fodor azzal, hogy sajnálja, amiért a Fidesz részese volt az egészségügyi reformot megakasztó  népszavazási kezdeményezésnek? Mitől e megengedő hangnem olyasvalakivel, aki nem „részese”, hanem egyszemélyes kezdeményezője volt a referendumnak. Vagy azt a pincehangulatot elrontotta volna, ha Gábor kerek perec számon kéri: – Viktor, miért siklattad ki ezt a reformot? Netán ez megzavarná azokat a liberális lamentálásokat, amelyek immár Gyurcsányt teszik felelőssé a reformok „feladásáért”?
Az pedig már egyenesen szórakoztató, ahogyan Fidesz-politikusok igyekeztek óva inteni a kormányt, rámutatva az egyidejű és egymáshoz közeli helyszínű szombati tüntetésekben rejlő veszélyekre. Ez ugyanis, ha nem vették volna észre, felér egy megkésett beismeréssel. Emlékezetem szerint ama tragikusan alakult 2006. október 23-a előtt sokan és sokszor figyelmeztették a Fideszt és elnökét, hogy talán mégsem kellene éppen az Astoriánál rendezni azt a gyűlést, hiszen a megelőző hónap rendbontásai nagyon is valószínűvé tették a randalírozók és a gyűlésről távozó békés tüntetők esetleges összevegyülését (kivált, hogy jó előre sejteni lehetett: a zavargók tudatosan arra tartanak). Az ellenzéki párt akkor is, azóta is hevesen tagadta, hogy bármi felelőssége volna a történtekért, ám most – nyilván akaratlanul – rácáfoltak saját politikusai. Bár nekik a logika nem lehet erősségük, hiszen arra szólították fel a kormányt, ne szervezzék egy időpontra a két megmozdulást: ez lehetetlen feladat elé állítaná a kormányzatot, mivel a potenciális (és szokott) randalírozók tudatosan kapcsolták a magukét a Charta-tüntetéshez, vagyis az bármikor lenne, „követnék”. Egyszerűbb lett volna elítélni a – bizonyosan békésnek megmaradó – demokratikus megmozdulást. Bár az kétségtelenül zsenáns lenne.
Azon viszont már nem is értetlenkedem, hogy szombati interjújában a „körkörös védelemről” elhíresült egykori miniszter makacsul megismétli, hogy „a lakiteleki találkozó másnapján például megjelent egy cikk a New York Timesban, amely szerint a tanácskozást mindvégig antiszemita és nacionalista kijelentések és kirohanások kísérték. A valóságban egyetlen szó sem esett a zsidóságról…” Aminthogy a (nem másnap, hanem hetek múltán megjelent) Times-beszámolóban sem szerepel utalás sem az antiszemitizmusra. Ezt talán egy éve, a tudósítást részletesen idézve bebizonyítottam az Élet és irodalomban, de már akkor is tudtam, hogy hiába. A magyar jobboldalon évtizedek óta élnek hasonló – sokszor cáfolt – legendák, amelyeket hirdetőik alighanem már szentül hisznek, avagy csupán hatásosságában hisznek, ami egyre megy.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!