Sokáig úgy tűnt, a legnagyobb japán autógyártó egyelőre nem száll be a
tisztán elektromos hajtású, városi villanyautók fejlesztésébe. Most
kiderült: már régen beszálltak, csak nem beszéltek a programról.

A Toyota elnöke, Katsuaki Watanabe azonban nemrégiben elárulta, hogy ők is dolgoznak egy villamos hajtású modellen, amely akár már két év múlva gyártásba kerülhet. Az ilyen jellegű ígéretek persze sokszor bizonyulnak túlzónak, elég ha arra gondolunk, hogy a gyártók hajlamosak szériagyártásnak nevezni egy néhány tucatos prototípus széria elkészítését, amelyet aztán kölcsönadnak néhány nagyobb flotta üzemeltetőnek. A Toyotának viszont a jövőre megjelenő harmadik generációs Prius révén a villanyautó elkészítéséhez szükséges technológia lényegében a kezében lesz. Az új Prius ugyanis hálózatról tölthető hibrid lesz, nagy kapacitású lítiumakkumulátorokkal, így a hajtásrendszer viszonylag kis átalakítással tisztán elektromos üzeművé tehető.
A 2010-es Toyota villanyautó állítólag egy kisméretű, városi használatra szánt modell lesz, amely felveheti a versenyt a Mitsubishi elektromos hajtásra átállított i-MIEV kisautójával, illetve a Nissan hasonló méretű, szintén az évtizedvégére várható elektromos járművével. A legvalószínűbb, hogy donorjárműnek a rövidesen gyártásba kerülő iQ szuperminit használják majd. Arról a kisautóról van szó, amely – egy takarékos ezres benzinmotoros hajtással – még idén bemutatkozik és 3 méternél kisebb hosszával, 3+1 személyes utasterével könnyen forradalmasíthatja a környezetet kímélő, városi autóközlekedést.  Különösen akkor, ha a világ legnagyobb autógyártójának a Toyotának az ígéretet szerint – a Smarttal ellentétben – méltányos és ár-érték arányos összegért lehet hozzájutni majd a bájos és praktikus kis csöppséghez.
B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!