„Zsolnay 180” címmel nyílt kiállítás Zsolnay Vilmos (1828-1900), a
„legnagyobb magyar fazekas” születésének 180. évforduló alkalmából a
Magyar Szabadalmi Hivatal (Budapest, V., Garibaldi u. 2.) földszinti
konferenciatermében.
A tárlat október 1-jéig munkanapokon 10–16 óra között tekinthető meg, szeptember 26-án, a Kutatók éjszakáján” azonban 21 óráig várja a látogatókat a „Tudomány-művészet-technika” alcímmel évek óta zajló kiállítás-sorozat keretében. Zsolnayé volt az Első Pécsi Czement, Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára. A dísztárgyak szín és formavilágát szinte a lehetőségek határáig kitágította: Wartha Vince műegyetemi tanárral együttműködve az 1890-es évek elején dolgozta ki a eozinnak nevezett fémfényű máz piros, zöld, kék és egyéb színben játszó változatát. Ilyen tárgyakat, szobrokat a mai napig gyártanak Pécsett. Két másik, nagy jelentőségű műszaki újdonság is született munkássága nyomán: a porcelánfajansz és a pirogránit. A Mátyás-templom, kassai dóm, Vajdahunyad-vár, Parlament tetőcserepei máig tanúskodnak erről. A Magyar Televízió „Századfordító Magyarok” sorozata Zsolnayról és a gyárról készült filmje is megtekinthető a kiállításon.
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!