Magyarország a hivatalos partnerországa, díszvendége a mai
Weltkindertag, azaz Gyermek-világnap rendezvénynek Berlinben. A „Minden
gyermeknek vannak jogai” mottóval megrendezésre kerülő egynapos
programsorozat 60.000 m2-en, öt színpadon, összesen több mint 200
programmal várja a látogatókat. Az eseménnyel összhangban a Magyar
Turizmus Zrt. hazánk családbarát turisztikai kínálatát népszerűsíti
Álmodd oda magad! szlogen játékos átformálásával.

A Gyermekek Világnapja egy 1954-es ENSZ-határozatra vezethető vissza, a rendezvénynek idén először van kiemelt vendége, „partnerországa”, ezért külön megtisztelő, hogy a felkérést Magyarország kapta.
A mai világnapot az esemény fővédnöke, Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter és Peisch Sándor nagykövet közösen nyitja meg. A rendezvényen részt vesz Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke is. A magyar standon lesz kürtőskalács-látványsütöde, szörfszimulátor, modellvasút-terepasztal, a felnőtteknek masszázs, a kicsiknek gyermekanimáció. A program részeként a főszínpadon fellép a BRASS mesepantomim- cirkusz, a játékos kedvű érdeklődők között pedig családi utazásokat is kisorsolnak. A rendezvényre várhatóan 300.000 érdeklődő látogat el.-gm-

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!