Kaiser László
Literátus ember. Író, költő, dramaturg, a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió igazgatója, tanár. Megkapta a nívós olasz irodalmi kitüntetést, a Brianza-díjat – ezt előtte magyarként Kertész Imre vehette kézhez, s többek közt az angol színpadi szerző, Harold Pinter.
_– Ami azt illeti, előd-díjazottjai irodalmi Nobel-díjasok lettek…
– Hazudik az a szerző, aki nem örülne az elismeréseknek – pláne a legnagyobbként számon tartottaknak. De köszönöm, én ennél sok magyar írótársammal együtt azért szerényebb vagyok, mintsem ilyen gondolatokra adnám fejem… Bár már-már betegesen ragaszkodom Pesthez, „egyszer volt, hol nem volt” négy csodálatos évem Szegeden, a főiskola magyar-történelem szakán, majd elvégeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg-, végül az ELTE bölcsészkiegészítő szakát. Dolgoztam színházban, filmgyárban, szinkronstúdióban, írtam operalibrettót, kantátát, megannyi verset, esszét és novellát – aztán egyszer csak a rendszerváltás után arra gondoltam, miért ne legyek magánzó?! Ha az ember végigzongorázza a hosszúra sikeredett diákkorától kezdve összegyűjtött barátait, jó embereit, máris van fogalma róla, hogy az újsütetű piacga(rá)zdaságban is csak-csak tud működni. Pénzem sosem volt, de egyik szerző hozta a másikat, én mindenesként még a köteteket is kihordtam a kereskedőkhöz, terítőkhöz. Feleségem, Helga pedig nagyon szép, figyelemfelkeltő, mégis visszafogott borítókat tervez. Szóval így álltunk-állunk mi. Ma már itt, abban a házban, ahová születtem, a XIII. kerületi Radnóti utcában, szerkesztünk, tervezünk, tanítunk ötféle szakmai kurzuson – a kétéves szinkronszínészin Dallos Szilvia az „osztályfőnök” –, s immár szeptembertől klubesteket szervezünk, Hungarovox-hétfők címmel. Első vendégünk Madarász Imre irodalomtörténész-professzor, író volt, de a nálunk szintén oktató Baranyi Ferenc költő, műfordító – ők képviselik a mediterrán, főként olaszvonalat –, s egykori professzorom, a tanár úr, Nemeskürty István is eljött már. Nem kell messzire jönniük: mindketten kerületünk lakói… A kerületé, amely egyébként sokszor támogatja is a különböző kötetek kiadását. Egyébként tudja mi a szép? Azt, hogy nálunk nincs politika, nincs „bal” és „jobb” – csak irodalom van! Ha valaki melegen, tisztelettel és szeretettel szólt a másikról, akkor az éppen Baranyi és Nemeskürty volt.
– Tegnap a saját kötetének a bemutatóját tartotta…
– Igen, méghozzá 1956-os megemlékezéssel együtt. Három és fél éves voltam ’56-ban – egy gyerekember ekkortól, ekkorra kezd el emlékezni. A három novellát tartalmazó kis karcsú kötet címe: „Tűz van, mami!” Három kis helyzetjelentés, három följajdulás egy óvodásról – önmagamról. Önmagunkról. Helga lányom ugyanoda jár általános iskolába, ahová én. Nagyon szeret olvasni. Pedig éppen olyan gyerek, mint a „többi”. Azt hiszem, otthon, a családban kellene a Gutenberg-galaxis rehabilitációját elkezdeni – azzal, hogy a napi 3-4 órás tévénézés helyett/mellett legalább 30-40 percet olvassunk is. Akkor talán nem szorulna háttérbe az irodalom, benne a magyar irodalom…
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!