Az MSZP választmányának elnöke szerint a Fidesz „összekuszálódott egy
olyan cégcsoporttal, amelyre súlyos bűnök gyanúja vetül”; Simon Gábor
erről az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban beszélt szombaton Budapesten
sajtótájékoztatón.


A Fidesznek tisztáznia kell magát, tisztáznia kell, mi dolga van egy ilyen céggel, és miért gondolja, hogy elfogadható politikai ellenfelek megfigyeltetése – közölte a politikus a párt választmányi ülése után. Elmondta, hogy a testület ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke is értékelte az adatgyűjtési ügyet. Simon Gábor azt mondta, a választmány meggyőződése, hogy ezekben az ügyekben a kormány törvényesen és jogszerűen járt el. Hozzátette: „ha legitimizálódik egy ilyen helyzet”, akkor egy politikai okokból nemkívánatos iskolaigazgatóról, vagy bölcsődevezetőről is lehet adatokat gyűjteni. A választmány szerint a magyar politikában nincs helye ilyen eszközöknek, ilyen eljárásoknak – hangsúlyozta a testület elnöke.
 Szavai szerint a történtek nem csupán egyes gazdasági csoportok, megfigyelt politikusok érdekeit sértik, hanem a magyar demokratikus rendet, és ez az emberi méltóság elleni támadás.
Nem szabad megengedni, hogy olyanok kerüljenek hatalomra, akik törvénytelen eszközöket is képesek bevetni saját céljaik eléréshez – szögezte le Simon Gábor. Kitért arra, hogy a miniszterelnök és a választmány is egyetértett Csapody Miklós MDF-es képviselő azon nyilatkozatával, miszerint az adatgyűjtési ügy 1990 óta a Magyar Köztársaság legnagyobb és legveszedelmesebb botránya.
MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!