Sebestyénné Farkas Ilona
– Azért jó a három gyermek… Kossuth-díjas énekes lánya, Márta éppen Kínában koncertezik, de Csilla közben a kórusában énekel, csak Zoltán nem…
– Ő éppen eléggé el van foglalva a négy fiával! Andrással, Dániellel, Tamással és Péterrel. Nyolc fiú unokám van, olyan magasak, hogy nem ér végig rajtuk már a tekintetem… Mártának itt van Álmos – aki Bartók Béla születése napján, március 25-én látta meg napvilágot, s erre rendkívülien büszke –, s Szabolcs, Csillámnak pedig Gergő és László. Közülük is többen zenélnek ám! Összetart a család, nálunk a jelszó: mindenki mindenkiért. Modern nagyinak kell lennem, van internetes honlapom, a mobiltelefon kezelését megtanultam „sipircre”, s harmincegy éve vezetek autót, így zene- és nyelviskolai programokra, sportfoglalkozásra szállításba igyekeztem mindig besegíteni. Most éppen szülői értekezletekre járok sorra. Hál' istennek a reflexeim nem azonosak az éveim számával! Békési, köröstarcsai születésű lány vagyok. Osztálytársaimmal mi voltunk az elsők, akik a tavaly Magyar Örökség-díjat kapott, hatvanéves híres Békés-Tarhosi zeneiskola, az „Énekes Iskola” növendékeiként 1953-ban érettségiztünk. A küzdelmes életű Gulyás tanár úr, Gulyás György, az igazgatónk álmodta meg az iskolát. Innét valóban egyenes út vezetett a Zeneakadémiára… Osztálytársam volt Szokolay Sándor zeneszerző, Mező László gordonka-, Tarjáni Ferenc kürtművész, de ezek közt az elhagyott kastélyfalak közt tanult Csukás István író is. A hatalom nem nézte jó szemmel az itteni pezsgő szellemi életet, miközben a Kodály-módszer sikerével, az itt elért eredményekkel dicsekedett, megfojtotta az iskolánkat ’54-ben. De sokan élünk mindmáig az ottani értékeket magunkénak tudva… Hiszen a tehetségmentés nagyon fontos dolog. A békéscsabai Bartók Béla Zenei Szakközépiskola – amelynek egyik alapítója lehettem – máig ilyen, de másutt, heti egyetlen, szerencsétlen énekórában mit lehet csinálni?! Régi alma materünk emlékére találtuk ki ’76-ban a Békés-Tarhosi Zenei Napokat, ahol tárlatok, koncertek, s mindenféle – még a határon túli magyaroknak is tartott – kurzusok, a Körösi Nyári Akadémia részei voltak. Sajnos két éve tudtuk utoljára összeszedni rá a pénzt.
– Nemrég vette át a Zeneakadémián az aranydiplomát, s a mai napig vezeti Budapest XIV. kerületében a Hunyadi Véndiák Kórust. Hogy jut rá energiája?
– A zene és az egykori diákjaim szeretete adja hozzá az erőt! Szeptember 15-én száznegyven eskütevő gólyával ültünk az akadémián, szól az orgonán a Himnusz, a Szózat. S hatalmas virágcsokrot kaptam. Sok örömöm van. Például az is, hogy utódom, Igalyné Büttner Hédi csodálatosan vezeti a Hunyadi zeneiskolát… Meg az, hogy egykori növendékeimmel megcsináltuk a Véndiák Kórust – van, aki péntekenként a világ végéről jön a próbákra. De bánatom is van: látni a zeneoktatás sejtekre széthullását, a tanári pálya hiteltelenné válását, a kultúránk hanyatlását. Óvni kéne ezt, hiszen ez is igazi hungarikum, ne jöjjön el az idő, hogy nekünk pénzért kelljen valahonnét, a világ más tájáról megvenni a Kodály-módszert, mint szabadalmat. S rossz arra gondolnom, hogy Kocsis Zoltán vagy Fischer Iván ma még tud élni a diákjaink tudásával, de mi lesz ezután, hisz’ fogy a létszám…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!