Szokássá válik önöknél, hogy ebben az országban azt csinálnak, amit
akarnak? Önök nem ismerik az alkotmány rendjét? Önök mindent
megengedhetnek maguknak – kordonbontást, gárdaalapítást, tüntetések
sorozatát, tojás-, kő- és Molotov-koktél-dobálást, bujtogatást,
gyújtogatást – „szabad véleménynyilvánítás” címén? Nem gondolják, hogy
a népnek elege van ebből?


Lehet arra buzdítani egy népet, nemzetet nagygyűléseken, hogy senki ne fizessen adót? Lehet az ország lakosságát arra szólítani, hogy mindenki mondjon fel mindenfajta biztosítást? Lehet önöknek sztrájkokat, útlezárásokat szervezni csak azért, mert a földtulajdonosok nem tudnak mit termelni?
A Horthy-rendszerben felfogták és tárolták a csapadékot. Szárazságkor így volt tartalék az öntözéshez. A téeszek és állami gazdaságok által Európában a három legjobb közé kerültünk, míg a világlistán az ötödik helyen végeztünk. A vízgazdálkodás üdülőkörzetek létrehozását tette lehetővé. A rendszerváltás után a téeszeket és az állami gazdaságokat verték szét. Az iparban és a mezőgazdaságban 1,2 millió ember vesztette el az állását. „Megszűnt az állam bácsi!” – figyelmeztetett Antall József. A kormány és a politika nem ezt az utat járta.
A sztrájkok (MÁV, BKV) szakszervezeti vezetői nem ismerve jogaikat, hivatásukat, munkájuk súlyát, felelősségét, miniszteri székbe vágytak. Ezt a káoszt a rendszerváltás óta a Fidesz „tábornokának” köszönhetjük. A nép nevében kérjük, hagyjon fel taktikai játszmájával!
Hodosán László, Pécs

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!