A terrorizmusról és Pakisztánról

Ez utóbbit azért tartom fontosnak, mert a „ma terrorizmusa” nem egyenlő a XIX. század terrorizmusával. Akkor ugyanis néhány anarchista mozgalma fajult terrorista cselekedetté, ma pedig a terrorizmus – tetszik, vagy nem – egy adott nép politikai tömegmozgalma, harci eszköze. Ellene lehet ideig, óráig rendőri-katonai erővel „eredményt” elérni, likvidálni lehet egyik-másik vezetőjét, de tartós, végleges megoldást nem jelent. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a terrorizmus hol itt, hol ott újból és újból felüti a fejét.
Clausewitz szerint a háború (az állami) politika folytatása más eszközökkel, míg az állami eszközökkel nem rendelkezők politikájának folytatása a terrorizmus.
Az a félelem, hogy a terroristák előbb vagy utóbb tömegpusztító fegyver – ez nemcsak atom-, hanem biológiai, vagy vegyi eszköz is lehet – birtokába juthatnak, teljesen jogos. Márpedig nem hiszem, hogy felelős politikusok, államfők ezt a luxust állampolgáraikkal szemben megengedhetik maguknak, csak azért, mert a terroristákat bűnözőkként, és nem egy népi mozgalom politikai képviselőjeként kezelik.
A XX. század kezdete tele van „ürügyháborúk”-kal. Ilyen volt az iraki, ahol a diktatúrát kívánta Bush elnök demokráciával felváltani, de ilyen az afganisztáni művelet is, ahol az al-Kaida, meg a tálibok elleni harc folyik. Ez utóbbi betetőzése – elnöki parancsra – a pakisztáni határ átlépése. Következménye egyrészt amerikai helikopterek, távirányítású repülőgép lelövése, másrészt az iszlámábádi szálloda elleni merénylet.
Ezek számomra azt a félelmet igazolják, hogy egyes államok vezetői – jelen esetben pakisztáni vezetők – is fellépnek a terroristák ellen harcolókkal szemben. Ugyanis katonai légelhárító egység csak parancsra lő le ellenségnek tartott helikoptert, meg távirányítású repülőt, és nagy a valószínűsége annak is, hogy a szálloda elleni terrorcselekményben benne van a pakisztáni vezetés keze. Bár tervezve volt, puszta „véletlenségből” nem tartózkodott ott az adott időben egy vacsorán a pakisztáni állam- és kormányfő, valamint a katonai vezetés legfelsőbb tagjai.
Összegezve: nagyon időszerű lenne az az amerikai politika, amit Obama és körei meghirdettek, nevezetesen mind a szövetségesekkel való szorosabb együttműködés, ami nálam azok véleményének, érdekeiknek figyelembe vételét jelenti, mint  a vélt, valós ellenfelekkel való vitatott témák tárgyalásos rendezése.
Feltételezésemet a Népszabadság 2008. szeptember 24-én on-line megjelent Pakisztán sokkhatás alatt című cikke alapján igazoltnak látom.
Balogh Lajos, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!