A másodosztályban szereplő Ferencváros csapata igencsak gólerős csatárral erősített a szezon kezdete előtt, méghozzá Angliából, mivel leigazolta Big Steve-et, alias Ferenczi Istvánt, aki az ottani másodosztályban a Barnsley csapatában szerepelt.

 A 31 éves, 190 centiméter magas Ferenczi már  korábban, idehaza is igencsak elkeserítette a háló őreit úgy, mint Albionban. Idehaza több csapatnál is megfordult, mondhatni úgy is, ő egy igazi vándormadár, játszott Győrben, Zalaegerszegen, az MTK-ban, a Vasasban, a Debrecenben, és még egyszer megfordult az ETO-nál és a ZTE-nél. Több külföldi együttesben is kipróbálta magát, volt a Levszki Szófia játékosa, szerepelt Törökországban és egy német kiscsapatban is. Zalaegerszegről szerződött két éve Angliába, ahonnan a Fradihoz tért vissza, s pályafutásának 12. együttese az FTC.

Állandó költöztető brigádja van?
– Sejtem mire gondol, úgy fogalmaznék,  becsomagolás bőröndbe, kicsomagolás a bőröndből. Nem csinálok nagy cirkuszt a költözésekből, és hamar tudok alkalmazkodni az új helyszínhez, alapvetően egy barátkozó, Végigfutva a csapatain, hol töltötte el eddig a leghosszabb időt?
– Először is anyaegyesületemben, a Győrnél, és ezt követően az MTK-nál, ahol 64 első osztályú meccsen szerepeltem.
Ha már az NB I-et szóba hozta, hány találkozót játszott idehaza a legmagasabb osztályban?
– Statisztikát nem vezetek, de valahol 200 körül lehet ez a szám.
Angliában a Barnsley csapatában játszott. Milyen emlékeket őriz a szigetország második vonalából?
– Nagyszerű iskola volt, egy olyan közegbe csöppentem, amilyenre soha életemben nem gondoltam. Fantasztikus volt a közönségünk, és igencsak szikrázó az ottani játék, úgy is fogalmazhatnék, hogy a Premier Ligával ellentétben itt sokkal keményebb a foci, mint egy osztállyal feljebb, mivel itt lehet kitűnni azoknak, akik felfelé tartanak.
Angliai belépője igencsak látványos volt.
– Erre nagyon büszke vagyok, mert életem első bajnoki meccsén rögtön két gólt lőttem, és hamar megkedvelt a közönség, néhány további gólom után el is neveztek Big Steve-nek.
Magyarra fordítva ez Nagy Pista. A Fradiban milyen nevet akasztottak önre?
– Egyelőre még semmilyet, de arra büszke vagyok, hogy az eddigi hét bajnoki meccsemen 13 gólt sikerült elérnem.
Miként került az Üllői útra, és egyáltalán: számított rá?
– Megmondom őszintén, óriási meglepetésként ért, hogy hazulról megkerestek engem, és főleg a klubomat, mivel élő szerződésem volt még egy évig az angol csapatnál.
Azért engedték el, mert már nem számított alapembernek odakint?
– Szó sincs róla, sőt kivásárolt a Fradi a Barnsleytől.
Beszéltünk a parázs angliai bajnoki találkozókról: melyik volt az a magyar érdekeltségű csapat, amelylyel mindig nagy csatát vívtak?
– Szerencsére ma már egyre többen játszunk odakint, közülük Buzsáki Ákosék ellen mindig nagy meccset vívtunk. De azt soha sem fogom elfelejteni, hogy „kis” csapatommal eljutottunk az FA Kupa elődöntőjébe, és csak a fináléba jutásért kaptunk ki balszerencsével a Cardiff Citytől, nem is beszélve arról, hogy a foci szentélyében, a Wemleyben focizhattam. Sajnos a héten nem sikerült a magyar kupában nyernünk a  Haladás ellen.
Nem unja már a vándormadárságot?
– Nem akarok frázisokat pufogtatni, de úgy érzem, hogy a Fradinál most meg fogok állapodni, mert jó társaságba kerültem, és a fiúk is hamar befogadtak, s nagyon sokat számít az, hogy egyelőre jól megy a góllövés. Mindnyájan abban bízunk, hogy idén végre sikerül a Fradinak visszajutnia az NB I-be, habár nem szabad elkényelmesednünk, mert egyelőre a második helyen tanyázunk, egy ponttal lemaradva a Bőcstől.
Gólerősségére annak idején a szövetségi kapitányok is felfigyeltek. Most, túl a harmincon bízik abban, hogy ismét szem elé kerül majd?
– Én egyelőre csak a Ferencvárosban gondolkodom, mert az a legfontosabb, hogy sikeres legyen a zöld-fehér csapat. Eddig 9 alkalommal hívtak be a válogatottba, ahol két gólt értem el.
Érződik a Ferencvárosnál az, hogy angol érdekeltségű a csapat?
– Valahol úgy érzem, hogy igen, mert nagyon sok hasonlóság van mind hozzáállásban, mind az edzések intenzitásában ahhoz, amit a szigetországban tapasztaltam.
 Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!