Domszky Zsófia
– Gratulálunk! Herpainé Márkus Ágnes, Legoza Judit és Pálfi Annamária mellett a négyek egyike lehet, akiknek a pályázatát – több mint 150 közül – a Vodafone Magyarország Alapítvány Kuratóriuma támogatásra méltónak találta.
– Idén először hirdették meg a „Többet érsz” programot, s valóban sokan voltunk, akik még a meglévő munkánkat is feladnánk, hogy valami – szerintünk – igazán hasznosat tehessünk a civil szférában. A cég jóvoltából most október elsejétől egy egész esztendőn át az 1996-ban létrehozott Mosoly Alapítványnál dolgozhatok teljes munkaidőben. A tőlünk kevésbé szerencsésekkel, krónikus beteg, fogyatékos, illetve nem megfelelő szociális, egészségügyi feltételek közt élő hátrányos helyzetű gyermekekkel, akiknek fokozott segítségre, plusz szeretetre, külső, közös programokra, élményekre vagy éppen fejlesztésre van szükségük. Eddig „felnőtt” életem során gyakorlatilag folyamatosan kicsikkel foglalkoztam különféle módszerek segítségével. Örömmel tapasztaltam: a Mosoly Alapítvány szintén felismerte a művészetterápiában rejlő lehetőségeket. A drámában, a kézművességben, a táncban. Meggyőződésem, hogy ezt – amit több európai országban és Amerikában sikerrel alkalmaznak –, meg kell ismertetni a segítőkkel, s olyan szakmai gyakorlati bázist kell létrehozni, melyből azonnal profitálhatnak a gyerekek és a családjaik. Az alapítványnál kevesen vagyunk, négy állandó munkatárshoz jöttem én most ötödikként, s jó látni, hogy akadnak szponzorok, s igen sok az önkéntes. Tegnap éjjel jöttünk meg egy csapat gyerekkel – onkológiai betegek, látássérültek, epilepsziások is voltak köztük – Franciaországból. A párizsi Disneylandben jártunk, mindenre felültünk, együtt nevettünk-visítoztunk, összekovácsolódtunk… Nekem is nagy élmény volt, miattuk. Akik – nyolcvanan – erre a három napra elfelejtették a bajaikat. Gyerekként – Emma húgommal, aki éppen most szervezi a közgazdasági egyetemen a gólyabált – magam is vágytam oda, bár felnőttként már látom, mennyire „műanyag világ” ez…
– Félévenként hatszor egy-egy hosszú hétvégére vonatra ül, s elmegy Pécsre…
– Levelezőn tanulok, művészetterapeutának készülök. Egyébként direkt jó, hogy Pécs kétszáz kilométerre van Budapesttől, mert imádom a vasutat, a vonatokat! Gyermekkorom óta… Nemsokára már véget érnek a tanulmányaim: a diplomamunkámat „labirintusokból” írom. Amikor kigondoltam, még papírmasé-makettet is készítettem hozzá – én életútlabirintusnak neveztem el. Az ember valahol, valahogy elkezdi az életét, járja az utat. Közben persze vannak mellékutak, zsákutcák… Amelyek végül is nem minősülnek tényleges zsákutcának: ki lehet belőlük jönni, vissza lehet fordulni, irányt lehet váltani, közben pedig lehet tanulni, tapasztalatot gyűjteni…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!