Kedves Naplóm!

Miért is van erre szükség?
Sokan élnek köztünk – több százezren – akik a minket körülvevő, zajos világból nem hallanak semmit. Nem különbözteti meg őket semmi azoktól, akik hallják és azoktól sem, akik csinálják a hangzavart. Ha belépnek egy hivatalba, gyógyszertárba, nemcsak csenddel, de értetlenséggel is találják szemben magukat.
A megértésben nem segíti őket senki, semmi. Csekély vigasz számukra, hogy a parlamenti közvetítéseket jeltolmács segíti megérteni. Persze, ami ott folyik, ott hallható, azt a nem hallássérült nézőknek is nehéz felfogni. Nincs az a kitűnő jeltolmács, aki „lefordítaná”, hogy egyesek miért viselkednek úgy, ahogy és miért azt teszik, amit tesznek, miért az ország házában teszik, a választók, az adófizetők pénzéből. Nehezen magyarázható, hogy például egy egész frakció a csatolt részével együtt miért vonul ki munkaidőben a büfébe, folyosóra és még ki tudja, hová mint egy elemi iskolás osztály, amikor meg kéne legalább hallgatni a másikat, hogy aztán úgyis elutasítsák, és nemet mondjanak mindenre.
Aztán a „hallóknak” az sem okoz nagy örömöt, amikor szánalmas konfekció, vagy éppen méregdrágán csináltatott öltönybe bújt, magukat képviselőnek mondó urak anyáznak, sőt most már odáig jutottunk, hogy az eddig csak az utcán randalírozó „békés tüntetők” hangja is hallható a parlament széksoraiból, felidézve a Valahol Európában című, nagy sikerű magyar film elhíresült szállóigéjét: „Könyörgöm, akasszuk fel!”…
… egyszóval, szép és humánus kezdeményezés, hogy tegyék hivatalossá a jelbeszédet. Siket és hallássérült honfitársaink megérdemlik, hogy odafigyeljünk és segítsük őket.
Mi meg közben szépen megszokjuk, de nem értjük továbbra sem a közéletben folyó „süketek párbeszédét”…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!