Tart a többség ettől a nemzeti ünneptől is, a tavaly történtek még
sokáig nem mennek feledésbe. Megteltek a vidéki szállodák, s korántsem
csupán azért, mert sokan kihasználnák a meghosszabbodott hétvégét:
számosan meg sem állnak a határokig, jobb minél távolabb lenni,
elsősorban a fővárostól, amelyben szinte ostromállapot várható.
Hiszen szélsőséges csoportok fenekednek és fenyegetőznek, az erről beszámoló híradások okkal keltenek rémületet, amit a szinte harcra készülődők vélhetően kifejezetten élveznek. Egy demokráciában a potenciális rendbontók nagy előnye, hogy a rendfenntartók csupán reagálhatnak, de nem léphetnek közbe perccel sem előbb, csak amikor már sor került a közrend megzavarására. Eddig a szokott forgatókönyv, néhány nagyobb nemzetközi esemény, kivált a G-8 csúcstalálkozói alkalmával ismétlődően ízelítőt kapunk ebből a sajátos macska-egér játszmából, amelyben az egerek packáznak a macskával, a randalírozók a rendőrökkel.
Bizarrá és a nyugati demokráciákban elképzelhetetlenné az teszi a hazai koreográfiát, hogy nálunk az egyik, magát természetesen mérsékelt jobboldalnak tartó (és a radikális minősítést haraggal elutasító) oldal mintha szurkolna a szélsőségeseknek. Le minden-esetre a világért sem inti őket, egész héten egy sort sem olvastam a jobboldali lapokban, amely legalább helytelenítené a zavargásra készülődést. Ellenkezőleg, kaján kárörvendezéssel írta az újsütetű jobboldali napilap tegnap, hogy „szemlátomást gondot okoz a kormánynak október 23. méltó megünneplése. A félelem és a méltó főhajtás nemigen fér meg egymás mellett”. Hogy úgy van! De miért hiszik azt, hogy csak a kormány fél, s nem a csendes többség?! S vajon miért is ne kellene, teszem azt az Operaház körüli biztonsági intézkedésekkel megvédeni a demokrácia szabadon választott tisztségviselőit? A másik jobboldali lap ezen gúnyolódó publicistája nyilván még nem látott hasonló okból lezárt utcákat nyugati fővárosokban. Valóban lehangoló, hogy a – terroristákkal is számolni kénytelen – hatóságok igyekeznek, eleve korlátozott demokratikus lehetőségeikkel, megelőzni a bajt, de netán azt is ünnepelnék e különös ellenzéki médiában, ha nemcsak egy tojáshajigáló érhetné el az állam vezetőit, hanem kézigránát eldobója is?
Fel nem foghatom, hogyan illik bele a mérsékelt, európai jobboldali önképbe a rendvédelem csepülése és a rendzavarás hallgatólagos helyeslése. Egyáltalán az olyan újságcím, hogy „a hatalom a nemzet nélkül maga ünnepelne”. Úgy tesznek, mintha mit sem tudnának róla, miért kellenek a valóban lehangoló biztonsági intézkedések, csak azért, hogy boldogan leírhassák: „pártállami időkre” emlékeztetnek. De hiszen az ellenzéki közírásban már jó ideje úgy próbálják beállítani a megválasztott hatalmat, mintha valami külső erő ültette volna az ország nyakába, s ezzel természetesen csak szítják a szélsőséges kedélyeket is. Hogy aztán, az ünnep előestéjén pilátusi pózban mossák kezüket, szinte remélve egy kis rendbontást. No, persze nem a nagyobbik ellenzéki párt gyűlésén, amelyet a jobboldali mitológiában „szétvertek” tavaly, holott a távozók keveredtek sajnálatos módon a randalírozók közé: ahogyan azt sokan előre jósolták, de a szervezőket ez akkor sem tántorította el a helyszíntől. Pedig legalább az késztethette volna megfontolásra a jobboldal vezetőit és sajtóját, hogy ez a csendes, nehezen félreérthető szurkolás utólag is kétségessé teszi tavalyi és azóta is folyamatosan hangoztatott érvelésüket, ama állításukat, hogy semmi közük a szélsőségesekhez. Akkor miért nem intik óva őket bármi erőszakos cselekménytől, ahogyan az valóban mérsékelt politikai erőhöz illene? Vagy ők is tartanak tőlük, csak éppen a rosszallásuktól?
Avar János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!