A Magyar Független Film és Video Szövetség – a MozgóKépMás Csoporttal
közösen – október 16. és 19. között Szombathelyen, az Agora-Savaria
Filmszínházban rendezi meg soron következő, 55. Országos Függetlenfilm
Fesztiválját.

Az 1931-ben alakult, csaknem 700 tagot számláló szervezet seregszemléje az év legrangosabb függetlenfilmes eseménye. Ezen a fesztiválon előzsűri által válogatott, illetve a tájegységi szemléken díjazott filmek kerülnek a versenyprogramba, melyből a szakértő zsűri: Vincze Teréz (Metropolis főszerkesztője), Anger Zsolt (színész), Buzás Mihály (filmrendező, színész, függetlenfilmes), Dömötör Tamás (színházi rendező, függetlenfilmes), Reichenberger János (OKM, filmügyi szakreferens) választja ki a díjazásra kerülő alkotásokat. Az előzsűri: Buglya Zsófia (esztéta), Czabán György (filmrendező, producer) és Szilágyi Kornél (filmrendező) a nevezett 1276 percnyi filmből 360 percet válogathatott be a versenyprogramba. Ezzel a 17 alkotással együtt összesen 51 film versenyez Szombathelyen.
A fődíjért indul többek között Szirmai Márton A süllyedő falu című kreatív dokumentumfilmje, amely már eddig is komoly sikerszériát tudhat magáénak itthon és külföldön egyaránt. A 39. Magyar Filmszemle esélyegyenlőségi díja mellett elnyerte az Ecocinema elnevezésű athéni dokumentumfilm-fesztivál legjobb rövidfilm díját, míg a Román Magyar Dokfilm Fesztiválon a legjobb rendezésért kapott elismerést, a miskolci Cinefestről két különdíjat hozott el és sikerrel szerepelt Macedóniában is.Simonyi Balázs Originál láger című retromozija a ’80-as évekbe repít vissza bennünket, mind történetében, mind technikájában, a film ugyanis szuper 8-ra készült. Sikerrel szerepelt a 39. Magyar Filmszemlén, 1. díjat nyert a 39. Budapesti Függetlenfilm Szemlén, és magáénak mondhat két nemzetközi fesztiváldíjat, az Ezüst BuSho-t, és a Cinefest  különdíját is. Szombathelyen versenyez majd Perrin György már eddig is sikeres Szakadás című rövidfilmje, amely a 39. Magyar Filmszemle kisfilm mezőnyében dicsérő oklevelet kapott, az UNICA 2008-on, azaz az Amatőrfilm Világszövetség ez évi fesztiválján Tunéziában elnyerte a fődíjat, azaz a legjobb film díját.
Papp Barnabás III. emelet 14. című filmje a 39. Budapesti Függetlenfilm Szemle fődíja után  ugyancsak az UNICA Fesztiválon szerepelt sikerrel, és bronzérmet kapott, a 15. Diákfilmszemlén viszont a legjobb játékfilmnek járó fődíjat nyerte el a mindössze 3 perces alkotás.Nyíri Kovács István második egész estés nagyjátékfilmje már megjárta a mozikat is, de ez nem kizáró ok, hiszen a Rövid, de kemény… életemet meglepően kis büdzséből, de annál több kitartó munkával készítette el a megszállott filmes társaság. A versenyprogramban szerepel majd még az igen fiatal, de már számos filmmel és díjjal rendelkező Csuja László A tékozló gyümölcsárus című alkotása és a Szász Csongor, Hillebrand Péter, Baróti Gábor trió Matuska című dokumentumfilmje, amely a 37. Dunántúli Függetlenfilm Szemle dokumentumfilm különdíját kapta.
P. É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!