2008. július 16-án az Európai Bizottság vita nélkül fogadta el az állami támogatással járó magyar filmszakmai programot. Ez a döntés kb. 231 millió euró összértékű állami támogatással járó filmszakmai program jóváhagyását jelenti, amelynek értelmében 2013-ig a magyar filmipar minden tekintetben kiszámítható, stabil és vonzó lesz a partnerek számára. Ennek előzményeként az Országgyűlés még június 9-én, gyakorlatilag ellenszavazat nélkül fogadta el a 2003-as filmtörvény módosítását.
Az Európai Bizottság által nyáron elfogadott törvénynek azért örülünk, mert a 2004-ben bevezetett adókedvezményt ezután is igénybe lehet venni, így fenn tud maradni ez, a már „bevált” rendszer. Kiszámítható lesz a filmgyártás, a gyártó és a terjesztő is előre tudhatja, hogy milyen szempontoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy részesülhessen a támogatásban. E szempontokat a filmtörvény módosításával bevezetett kulturális követelményrendszer állapítja meg. Az Európai Unió a támogatásokra úgy tekint, hogy azok befolyásolják a versenyt, akár mezőgazdaságról, akár kultúráról van szó. Az egységes piac érdekében vizsgálják a tagországok támogatási rendszereit. A magyar rendszer megfelel a bizottság által az audiovizuális ipar állami támogatásával kapcsolatban, a tagállamok számára előírt alapelveknek, így idén júliusban a bizottság jóváhagyta a programot. Az új támogatási program biztosítja a filmszakma várható pezsgését, és reményeink szerint elősegíti még több magyar film létrejöttét is.
– A Magyar Mozgókép Közalapít-vány a magyar, valamint az európai koprodukciós filmeket támogatja a gyártástól a terjesztésig – magyarázza Oláh Kata, az MMK sajtófőnöke. – Sokat dolgoztunk mi is azon, hogy ez a program sikeresen létrejöjjön. Azért is jó, hogy az EB jóváhagyta, mert így akár még több külföldi is jöhet hazánkba filmet készíteni, hiszen biztosított az adókedvezmény. Csupán annyi a hátránya, hogy egy újabb adminisztrációs feladatot kaptak a produkciós irodák. Az adókedvezményt a filmirodánál lehet igényelni 2004 óta, az újdonság jelenleg annyi, hogy a regisztráció mellett a kulturális tesztnek is meg kell felelni. Ennek egyik eleme, hogy európai nyelven beszélő film legyen, de emellett egyéb tartalmi kérdéseket is feltételként szab meg.K. V.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!