Meghökkentő adat: ha pusztán az áramot kellene fizetnünk, több mint felével kevesebb lenne a számlánk. Az átlag háztartási fogyasztónak ugyanis kevés ismerete van arról, mi mindenből áll össze az áram ára.

Mártha Imre, az MVM Zrt. vezérigazgatója lapunknak megerősítette: egy kilowattóra lakossági tarifás áram 42 forintos árának kevesebb, mint a fele kerül az MVM Trade-hez, azaz maga az energia ellenértéke ennyi. A többi adótétel és egyéb tételeket jelent, például az áramszolgáltatók költségeit hivatott fedezni. Azaz a benzinhez hasonlóan, – amelyről csak a néhány évvel ezelőtti kampányból tudtuk meg, valójában mennyi is a valóságos ártartalom –, a számlán megjelenő áramár is díjtételek sokaságát hordja a hátán.
Miért több, mint a duplája mégis az áramár, amit a végszámla tartalmaz? – kérdeztük Mártha Imrét, az MVM Zrt vezérigazgatóját.
– Ennek több oka van, például az, hogy még nagyon sok költségelemet is fedeznie kell a fizetendő árban. A szolgáltatók a hálózatuk tőkearányos megtérülését is érvényesítik, plusz rájönnek olyan tételek, mint a megújuló energiaforrásokkal termelt áram kötelező átvételének költségei, a szénbányászati szerkezetváltás támogatása, valamint szállítási és elosztási díj, és az adó, áfa – apró, de összességében súlyos forintok.
Energiatakarékossági felvilágosító kampányt indítanak, ami elsőre furcsán hangzik. Mintha egy mobilcég azt hirdetné, hogy kevesebbet telefonáljanak az emberek. Tényleg azért kampányolnak, hogy kevesebb legyen a bevételük?
– Furcsán hangzik, de így igaz. S mindezt azért tesszük, mert hazai, magyar vállalat vagyunk, s felelősséget érzünk az országért és az itt élőkért. És ebbe beleértem a környezet védelmét is. Mi nem a pillanatnyi, minél magasabb haszon reményében ügyködünk, hanem hosszú távon szeretnénk az országot szolgálni és ebbe beletartozik, hogy segítünk megérteni, hogy mi mibe kerül, és ami lehet, hogyan kerülhet kevesebbe
Mik az első lépések?
– A felvilágosító programunk részeként létrehoztunk egy új internetes oldalt, ahol egy nyüzsgő kisváros mindennapjaiba bepillantva kaphatunk közérthető, praktikus tanácsokat arról, hogy hogyan csökkenthetjük energiaszámlánkat és egyben óvhatjuk meg környezetünket – hogy holnapra is maradjon belőle. A honlap címe is ezt sugallja: www.holnaprais.huM.R.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!