Nem az akarnokság mondatja velünk a címben foglaltakat, hanem a
lehetőség, és persze az evés közben megnőtt étvágy: ha már – az 1926-os
első, majd az 1958-as és a 2006-os budapesti Európa-bajnokság után –
2010-ben megint mi lehetünk az úszók kontinensversenyének házigazdái,
miért ne próbálnánk meg 2013-ban vizes világbajnokságnak is otthont
adni?! Ez már nem is csupán ötlet, több annál: a hét közben Gyárfás
Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke hivatalosan is megerősítette, hogy
Magyarország megpályázza az öt esztendő múlva esedékes vb
megrendezésének jogát.

A MÚSZ első embere ezt éppen a 2010-es Eb elnyerése alkalmából rendezett sajtótájékoztatón mondta, ráadásul már olyan emberként, mint aki közelebb került a tűzhöz, pontosabban a vizes sportok irányítóinak elitcsapatába nyert bebocsátást a múlt hét végi LEN-csúcson. Az európai úszószövetség tudniillik nemcsak az Eb-t adta oda nekünk, hanem alelnökévé választotta Gyárfást, egyszersmind delegálta őt a nemzetközi szövetség, a FINA vezérkarába is. Ennél fogva nyilván jobban tudhat majd érvelni, támogatókat szerezni egy budapesti – és a hosszútávúszókat foglalkoztató balatoni – világbajnoksághoz, mondjuk 2013-as időponttal. A legfőbb érvünk – túl a csupa elismerést hozó, 2006-os margitszigeti Eb után – az lehet(ne), hogy felépítünk végre egy fedett uszodát, ami a vb-rendezéshez alapvető, még ha nem is papíron rögzített előfeltétele egy úszó – meg műugró, műúszó és vízilabda – csúcstalálkozónak. Egy olyan létesítményt, amelynek megépítésével adósok maradtunk, miután a kormányzat anno alaposan megkurtította az Eb-beruházás költségeit, s fedett uszodára már nem futotta. Gyárfás a médiatájékoztatón már a helyszínt is „kijelölte”, mondván, kiváló terep lenne egy wellnesscentrummá fejleszthető fedett vízi centrumnak a Duna pesti oldalán az Elektromos – pálya mögötti terület, ahol a mélyben gyógyvíz jelentette termálkincs húzódik.  (jk)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!