Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán Budapesten. A miniszterelnök-pártelnök azt mondta: ez a társadalmi-gazdasági csúcsértekezlet segítheti a nemzeti összefogást és ebben szükség van a közjogi méltóságok – köztük a köztársasági elnök és a házelnök – a frakciók, a országgyűlési bizottsági vezetők, az önkormányzati szövetségek, a szakszervezetek, a munkaadók képviselőinek részvételére, valamint szakértők bevonására.
Hozzátette: ezt a fórumot egy-két héten belül össze kell hívni. „Az az igaz hazafi ebben a helyzetben, aki lépést tud tenni a másik álláspontja felé. Azt szeretném, ha csúcson sok ilyet látnék” – fogalmazott, hozzátéve: azt javasolja, az MSZP ilyen magatartással készüljön, még akkor is, ha lenne oka arra, hogy megbántott legyen.
A kormányfő szerint a pénzügyi válságban a két legfontosabb feladat: rövid távon elhárítani a fenyegető veszélyt, majd megmutatni az utat. Ehhez azonban nemzeti összefogást kell teremteni. Gyurcsány Ferenc szerint ez a nemzeti csúcs nem arra való, hogy mindenki elmondja azt, amit az elmúlt években. „Most a nemzeti teljesítmény az, hogy ki tud saját eddigi álláspontjától ellépni és megértést tanúsítani a többiek álláspontja felé” – jelentette ki a politikus, akinek beszédét többször is taps szakította meg.
A kongresszus résztvevőihez szólva azt mondta, nem a hitünket, a meggyőződésünket kell feladni, de az adott helyzetben az együttműködést kell keresni, meg kell érteni a másikat.
Nem beszédre, hanem cselekvésre van szükség. A jegybankelnökkel készített, 12 pontos javaslatcsomagban szereplő béremelés elhalasztásával összefüggésben azt mondta, az a helyzet, amiben van az ország, mértéktartásra kell, hogy késztessen a bértárgyalásokon. Szerinte azt kell végiggondolniuk a munkavállalóknak: az az igazi tét, hogy január elsejétől, vagy az év közepétől növekszik-e a bér, vagy ha nem elég óvatos az ország, akkor munkahelyek tízezrei szűnnek meg.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyar-ország védekezőképessége annak köszönhető, hogy sokfajta vita mellett végig ment azon az úton, amelyet a szocialisták vezette kormány ajánlott, és amellyel az elmúlt két évben megerősítették a magyar gazdaságot. Hozzátette: gyors intézkedések sokaságával tovább növelik magyar gazdaság védekezőképességét. A politikus azt mondta, hogy a magyar betétesek az elmúlt napokban felelősen viselkedtek, „a magyar bankokból nem ment ki pénz”. A magyarországi pénzintézetek erősek, stabilak és fizetőképesek. Utalt arra, hogy a kormány egyik első intézkedése az volt, hogy korlátlanul, mindenki számára értékplafon nélkül garantálja a bankbetéteteket. Gyurcsány Ferenc szerint történelmet ír a kormány azzal, hogy idén három százalék alatt lesz az uniós szabályok szerint számított költségvetési hiány.
A kongresszuson a küldöttekkel együtt nagyjából nyolcszáz szocialista vett részt. A színpad mögött az MSZP logó mellett „a cselekvés pártján” felirat volt olvasható.
A szocialisták átdolgozták az eredetileg a soron kívüli kongresszus elé terjesztett határozati javaslatot: a dokumentumból kikerült a miniszterelnök 2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást javasló elképzelése, ehelyett a pénzügyi válság következtében kialakult helyzet, illetve a kivédésére a miniszterelnök és a jegybankelnök által megfogalmazott 12 pontos intézkedéscsomag támogatása szerepel benne – tudta meg az MTI szocialista politikusoktól.
Az átdolgozott határozati javaslat rögzíti, hogy Magyarország pénzügyi rendszere stabil, a globális pénzügyi vihar közvetett hatásai alól azonban nem tudja az ország kivonni magát. Annak érdekében, hogy a válság magyarországi hatásait csökkentsük, határozott és kemény fellépésre van szükség – áll a tervezetben. A dokumentum rögzíti azt is, hogy „Magyarországon emésztő politikai háborúskodás zajlik”: a Fidesz vezetése szerint a szocialisták nem legitimek sem történelmi, sem erkölcsi értelemben, nincs alapjuk a kormányzásra, nem a haza polgárai, hazaárulók és nemzetvesztők. Az ellenzéki párt vezetése miatt politikai vita és küzdelem helyett háború van; a Fidesz vezetői szerint „a politikai rivális pedig gátlástalan eszközökkel is megsemmisíthető és megsemmisítendő ellenfél”. Az erőszak politikája az MSZP-től távol áll, és nehezen találja ennek ellenszerét.
Veres János pénzügyminiszter a kormány által tervezett adócsökkentési csomag visszavonásáról úgy fogalmazott: ez a lépés most az ország érdeke. Szekeres Imre szerint a világgazdasági válság majdnem olyan veszélyes helyzet, mintha tankokkal támadnák az országot, mert a támadás az egész életformánkat veszélyeztetheti. Szekeres szerint ebben a helyzetben az ellenzék is vizsgázik. „A politikában most az együttműködés ideje jött el” – jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője. Szerinte az MSZP egy okos együttműködésnek, közös gondolkodás minden formájára készen áll. Ma komolytalanul hangzik az a mondat, hogy „Gyurcsány a hibás” – tette hozzá. „Csak akkor jutunk ki a krízisből, ha mindenki félredobja régi kliséit, ahogy a szóvivőknek, Nyakó Istvánnak és Szijjártó Péterek félre kell dobnia a régi papírokat, a pártok, a politikusok nem ismételgethetik változatlanul a régi mondatainkat” – fogalmazott Lendvai Ildikó.
A nemzeti csúcs összehívásának és a 12 pontos cselekvési tervnek a támogatását kérte a kongresszustól Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök kongresszusi zárszavában. Az átdolgozott kongresszusi határozatot egyhangú szavazással, kézfeltartással fogadták el. Az MSZP és az SZDSZ közötti stratégiai együttműködés nemzeti érdek. Belátható időn belül a napi taktikai, rövid távú együttműködésnél mélyebb, közös cselekvésre van szükség a két párt között, és ezt már az MSZP többsége is belátta – mondta Gyurcsány Ferenc. A szavazás után a kongresszus kora délután véget ért.MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!