Xaver, a lakberendező

l Itt ülünk a lakásodban, ahol a „szalon” közepén egy orgona áll, körülöttünk pedig ezernyi könyv, s minden kifogástalan ízléssel kialakítva. Te rendezted be az otthonodat? 
– Manapság a barátaim, ha vesznek egy lakást, nem merik nekem megmutatni, mert rögtön elindul a fantáziám és a sajátomként kezdeném el megtervezni. Ha nem orgonálnék, valószínűleg kastélyokat rendeznék be. Az angoloknak van meg az az egyedülálló képességük, hogy bármiből otthont tudnak teremteni, de még a provance-iak is jók ebben. A legfurcsább az, hogy a legkevésbé sem pénzügyi kérdés ez, hanem a lélek igényességétől függ. Az a „meg nem alkuvás” kell hozzá, mint mondjuk Bachnál, akit meghívtak Lipcsébe, amely unalmas, álmos kereskedőváros volt, mégis szembeszállt az akkori közönség igényével, és csak a belső hangot követte. A saját igényességünkből soha ne engedjünk, semmifajta külső nyomásra, és nem szabad elveszíteni a kíváncsiságunkat sem, mert különben egy perc alatt megöregszünk és apró mazsolákká aszalódunk. Úgy tapasztaltam, hogy a legnagyobb életben tartó erő a kíváncsiság.
l Akkor ez hajt arra is, hogy különböző művészeti ágakban próbáld ki magad? Készítettél televíziós műsort, írtál könyvet…
– Mindig sok ötletem van, de egyszerre nem tudok mindent megvalósítani, hiába próbálom. Az irodalmi vonalról szólva az Átváltozások című kisregényemet a nyáron felvettük hangjátéknak. Nagy Marcell, a Sorstalanság főszereplője és Dömötör András adták hozzá a hangjukat, én pedig improvizáltam hozzá. Nagyon élni kezdett ezáltal ez a kis könyv. Ezenkívül most jelenik meg az a DVD, ami az eddig velem kapcsolatban összegyűlt felvételekből ad egy válogatást. Ha például meghalok, gond nélkül beillik nekrológnak.   
l A következő koncerteden egészen újszerű műsorral leped meg a közönségedet. Kevesen próbálkoztak még klasszikus zenei koncerten filmzenék előadásával. 
– Minden ilyen hangverseny előtt le szoktunk ülni műsoregyeztetésre a rabbinátussal, és nem volt kifogásuk a Harry Potter és a Csillagok háborúja ellen. A magyarországi komolyzenei világot nagy részben az enyvvé összeállt konzervativizmus és az újítástól való félelem tartja össze. Az új generációk és a fiatalság nem tud kapcsolatot teremteni ezzel a körrel, éppen ezért nem lehet őket a komolyzenei életbe bevonni. Bach a Máté-passiót alkalmazott zenének írta, hiszen az ő korában a mű előadásakor a templomban valódi szereplők álltak és eljátszották a történetet a közönség bevonásával. Ugyanaz az indíttatás, mint a Csillagok háborújának kísérőzenéje esetében. Pontosan kimutatható, hogy amikor az evangélista Jézus fájdalmáról beszél, annak ott van a zenei megfelelője Bach művében. Semmifajta stílustörést nem látok abban, hogy egy ugyanarról a fáról származó felsőbb ágat az alsóval összeillesszek. Bach igazi programzenét írt, anélkül, hogy akkor ezt így hívták volna. Vivaldi is programzenét alkotott a Négy évszakkal, hiszen ő maga írta a kotta mellé a versikéket, amikből tudjuk, hogy ennél a résznél a tűz pattog, ott meg a kismadár csiripel.
l Mégis nehéz úgy tekinteni a mai népszerű alkotásokra, hogy egykor majd a kanonizált művek közé tartoznak.
– Pedig ha Bach ma élne, biztos vagyok benne, hogy megpróbálna filmzenét írni, hiszen igazi kísérletező alkat volt. Jól tudjuk, hogy olyan forradalmi volt például az orgonán a hangszínkezelése, amit az akkori „hozzáértők” értetlenül fogadtak, hiszen szerintük teljesen egymástól elütő hangszíneket tett egymás mellé. Amikor az én szakmám elkezd roppant konzervatívan játszani, az szerintem mindig olyan, mint ahogy egy német kisvárosi orgonista játszott Bach korában. De Bach maga nem úgy játszott. Miért kell Salieri módon előadni Mozartot, ha Mozart módon is lehet?   

G. Á.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!