Remek plakátokat láttam a Szabadság téren, a másság tiszteletéről, a
bőrszínre és a rokkantságra kihegyezve. Az érdekes kiállítás egyetlen
hibája volt, hogy nem tisztelte azokat a másokat, akik nem tudnak
angolul.

A „Breaking stereotypes”, „Diversity”, „No difference, no fun” és hasonló szövegek alatt csupán a szponzorok neve szerepelt magyarul – őket nem írom ide, reklámozzák csak saját magukat. Szerintem Budapesten nyilvános kiállítást csinálni magyar feliratok nélkül: a nézők semmibevevése.
Érdekes, helyenként sokkoló volt a különféle fogyatékosok életéről szóló fotóanyag. Jó, hogy nyilvánosan bemutatják az életüket, noha sokan bizonyára nem fogják végignézni. A tablókon ismertették számos olyan híresség életrajzát is, akik rokkantságuk dacára sikeresek voltak. Közöttük vannak olyanok, akik leküzdve hátrányukat, valóban példát adhatnak – mint a paralimpikonok – s vannak, akiket már sikereik csúcsán ért a baj. Beethoven, Niki Lauda vagy Nelson admirális egészségesen lett az, aki, s később, süketen, megégve vagy fél kézzel és szemmel, csak folytatta megkezdett pályáját – ami azért nem ugyanaz.
Igen különösnek érzem II. Béla király szerepeltetését, akit ötéves korában nagybátyja, Könyves Kálmán vakíttatott meg, apjával, Álmossal együtt, annak ismétlődő lázadásai miatt, uralkodásra alkalmatlanná téve őket. Amikor Béla – más Árpád-házi jelölt nem lévén – mégis trónra került, helyette felesége, Ilona szerb fejedelemlány „viselte a koronát” – le is mészároltatott mindenkit, akit férje megvakíttatásában vétkesnek tartott. Béla kiemelkedő uralkodóink közé sorolását súlyos aránytévesztésnek tartom.
Fábri Ferenc, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!