Közszolgálati sámán
Jó Kepest újra képernyőn látni, a neve az értéket képviselő, gondolatébresztő, élvezetes televíziózás ígéretét hordozza. Ezen nem változtat az sem, hogy három évtizedes tévés múltjában saját bevallása szerint is akadnak kevésbé jól sikerült műsorok. A TV2-n futó Kepest érezte pályája mélypontjának. Az RTL Klubnak készített Világfalu már sokkal jobban sikerült, bár szerinte ez meg túl pörgős volt, túl sokat próbált belezsúfolni egy-egy adásba. A Világfalu nem csak azért volt különleges, mert kultúrát, tudást közvetített, meg igyekezett tágítani a buksinkat és letörni jól fejlett előítéleteinket. Kepes hitelessége, érzékenysége, őszinte kíváncsisága által kerültek a nézők közelebb a riportalanyokhoz, a személyes történetekhez, az empátiához. Öniróniából táplálkozó finom humora pedig még szimpatikusabbá tette őt.
Mosolyogva mesélte a legabszurdabb anekdotákat tévés pályafutásának méltatlan körülményeiről és a cenzúráról. Bár ma már mindez történelem, Kepes óta nem láttam magyar tudósítót a cannes-i vörös szőnyegen állni és leszólítani Federico Fellinit. Pedig a filmfesztiválra egyetlen (Kepes apjától örökölt) szmokingban ment be a háromtagú forgatócsoport, a zakót az ablakon adogatták ki egymásnak. Woody Allen félbeszakított egy forgatást, hogy interjút adjon neki – Kepes még ezt is a szerencsére fogta.
Bár ez a műsor csak róla is szólhatott volna, Kepes nem csupán magáról, pályájáról beszélt, hanem elfogadásról, együttérzésről, megértésről, a jelenkor és kis országunk talán legterebélyesebb problémahalmazáról. „Hogy lehetne megértetni az emberekkel azt, hogy olyan világban élünk, ahol mindenkinek vannak sérülései? És ne csak a saját sérüléseinket figyeljük, hanem próbáljuk a másikat is megérteni. És az ember próbálja nem mindig azoknak a dumáját hallgatni, akik azonosan gondolkodnak, mint ő. Legyen annyi belső mércénk és belső magabiztosságunk, hogy próbáljuk meg másoknak az igaz-ságát is megérteni. Nem kell elfogadni, csak megérteni.”
Komoly betegséggel – melyet nem titkol, de nem is keres vele sajnálatot – súlyosbított magánéleti és szakmai válság után átértékelte az életét. „Ha az ember nincs békében magával, akkor annak betegség lesz a következménye” – magyarázta egyszerűen, bölcsen. Feldmár András szerint a legjobb sámánok azok, akik egyszer maguk is nagyon betegek voltak. Ő ezt a pszichiáterekre, gyógyítókra értette, mert akiknek soha nem volt bajuk, soha nem szenvedtek, nem tudnak úgy segíteni, annyit adni környezetüknek, mint akik megjárták a poklokat. Kepest ilyen sámánnak tartom, mert nem csak emberi minőségében, de szakmájában is alámerült, hogy aztán, ahogy mondta, „saját hajánál fogva húzza ki magát”.
A kereskedelmi kitérő kudarcáról ő is tehet, mint mesélte Gundel Takácsnak, nem csak a kereskedelmi tévés gondolkodásmód, mely olyan, amilyen, de ő miért ment bele, miért vállalta? Azt mondja, saját hiúsága hitette el vele, hogy alkalmas a feladatra, a médiasztárságra. Nem is tudom, hallottam-e valaha ilyen őszinte, önkritikus szakmai és személyes vallomást egy közszolgálati és kereskedelmi berkeket egyaránt megjárt, és leginkább sokat csalódott újságírótól, mint amilyen Kepes. De mondhatnám az őt faggató Gundel Takácsot, vagy Friderikuszt is.
Kepes nem csak a saját dolgait
látja tisztán és fogalmazza meg őszintén. Tavaly novemberben a TV2 Mokkájában beszélgetett Jakupcsek Gabriellával az otthonszülés kapcsán, melyben ki merte mondani, hogy „a televíziók jelentős része és a sajtó torzít, mert akik az anyagokat készítik, nincsenek tisztában dolgokkal. Nem szándékosságból, hanem tudatlanságból, fölkészületlenségből és szakmai és etikai hiányosságból.” Pár hónapra rá a Múltidéző Vitrayval című műsorban kőkemény MTV-kritikát fogalmazott meg: „az a fajta közszolgálati televízió, amit én valóban annak tartok, ami tényleg egy értékközpontú közszolgálati televízió – és ezt most ironikus, hogy épp a Magyar Televízió képernyőjén mondom el –, az én szememben ilyen nem létezik a magyar palettán. És ha már ilyen nincs, akkor inkább legyen egy kereskedelmi televízió, ahol tisztábbak a viszonyok. És akkor tudomásul veszem, hogy ez most egy ilyen világ, ahol a pénz diktál, vagy a politika diktál. Akkor már inkább legyen a pénz.”
Azt mondja most, az új felkérésre az MTV-nek két ok miatt mondott igent: egyfelől kedvesen hívták, másfelől itt főműsoridőt kapott, este nyolc órai kezdést. „Nem arra vágyom, hogy mindenki nézze a műsoromat, de azt szeretném elérni, hogy aki szeretné, az nézhesse rendes időpontban” – indokolta.
Szívesen tenném meg Kepest – vagy egy hozzá mérhető személyiséget – tévéelnöknek (persze bölcsen nem pályázott), ha már a kuratóriumnak megint nem sikerült dűlőre jutni, sokadszorra sem. De nem azért, hogy a politikai csatákat megvívja, hanem hogy végre szellemi, etikai, szakmai vezetője, gyógyítója, igazi sámánja legyen a közszolgálatnak.
Bálint Orsolya
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!