Az Astellas Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért azzal a céllal jött
létre, hogy elismerje az orvosok áldozatteljes munkáját, valamint
javítson az orvos-beteg kapcsolaton.  A díjat az arra érdemeseknek
ünnepélyes rendezvény keretében adják át. Előtte azonban a betegeken
van a sor, hiszen ők jelölik saját orvosaikat az Astellas Díjra.


Dr. Berencsi György főszervező elmondta, a tavalyi sikerekre alapozva, az idei díj célja, az orvosi hivatás megbecsülése. Az Astellas Díj különlegessége, hogy a betegek küldik be a díjra érdemesek nevét, valamint saját kezelésük, gyógyulásuk történetét. A beérkezett javaslatok alapján dönt a díjazottakról a zsűri. Ennek tagjai elsősorban nem orvosok, nem egészségügyi dolgozók, hanem olyan közéleti szereplők, írók, újságírók, színészek, aki eddigi életük során már találkoztak valóban a szakmájáért, a gyógyításért tevékenykedő orvossal.
A zsűri tagjai számára nem az az elsődleges – bár nem elhanyagolható szempont –, hogy a jelölt orvos jó szakember legyen, hanem sokkal inkább, hogy jó ember legyen. Erre mutatott kiváló példát a tavalyi győztesek névsora, hiszen mindhárom szakember területének elismert orvosa, mindemellett nagyszerű emberek. Idén is azt remélik az Astellas Díj alapítói, hogy ugyanilyen nagyszerű emberekre érkeznek jelölések. A zsűri tagjai Nagy Bandó András, aki idén is elvállalta a kampány arca szerepét, Kolláth György alkotmányjogász, Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó, Krasznai Éva, Schaffer Erzsébet újságírók, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Dr. Bittner Nóra, Astellas Díjas onkológus főorvos, a Tatabányai Szent Borbála Kórház szakembere.
Dr. Bittner Nóra, az Astellas Díj tavalyi győztese számára egyértelmű volt, hogy eleget tesz annak a felkérésnek, miszerint közreműködik a zsűri munkájában idén. A főorvos asszony szerint nagy szükség van a díjra, miután az orvosoknak is meg kell mutatni, a híradásokban mutatott kép nem teljesen fedi a valóságot, ahogy az újságírók figyelmét is felhívta, nem biztos, hogy a beérkezett panaszokról kell elsősorban beszélni, hanem a sikerekről, az elégedett és gyógyult betegekről. Mint kiemelte, számunkra fontos, hogy a hazai orvostársadalom ne úgy kerüljön a nyilvánosság elé, mint akik a különböző botrányos esetek főszereplői.
Dr. László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatója megköszönte a szervezőknek, hogy idén is a kórházban indították útjára az Astellas Díjat. Már azért is kitüntető ez az intézmény számára, hiszen itt dolgozik dr. Bálint András is, aki szintén a díjazottak között volt az elmúlt évben. A főigazgató szerint a kórházban rengeteget dolgoznak azért, hogy az orvos-beteg kapcsolat példaértékű legyen, ebben nagy segítséget kapnak a betegektől és emiatt is indítják el idén azt a képzést, mely az orvosoknak mutatja be a jó kommunikációs formákat a gyógyítás érdekében.
A kampány végén, a zsűri döntése után kerül átadásra a díj. A díj alapítói várják azon cégek, szervezetek támogatását, akiknek szintén fontos ez az ügy. A szervezők szerint sikerült támogatót találni, így a díjat is ennek a támogatónak a nevében adják át idén is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a támogató „lenyúlja” ezt a díjat, a díj támogatója a kitűzött célokkal teljes mértékben azonosul. „Végül is, nekünk ezzel valósul meg az egyik legfontosabb célunk, azaz javítjuk az orvos-beteg kapcsolatot és ezzel is elismerjük a gyógyítást, a gyógyító embereket” –  hangsúlyozzák a szervezők.  Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!