Október második hétvégéjén – a világ 82 országához hasonlóan –
hazánkban is megrendezik a Világ Gyalogló Napját, vagy ahogyan azt a
világ számos országában ismerik, a „World Walking Day”-t. Ez a hétvége
a túrázóknak és a kellemes sétát kedvelőknek szól.
Gyalogoljanak barátaikkal, idén már az ország 122 helyszínén, éljék át a mozgás örömét és élvezzék a természet szépségeit a Világ Gyalogló Napon! Bátorítunk mindenkit a részvételre, hiszen gyalogolni mindenki tud, nem megerőltető az ízületeknek, edzettséget nem igényel, bármely életkorban elkezdhető. A kellemes időtöltéssel egészségéért is tesznek.
A nemzetközi mozgalmat a Rio de Janeiró-i Föld-konferenciához kapcsolódva indították útjára a szervezők 1992. június 7-én. 1995-ben már a Föld összes kontinensén rendeztek gyalogló napot, hazánk 1999-ben lépett a megrendező országok sorába.
A rendezvénysorozat közvetlen célja a gyaloglás megszerettetése, a lehető legtöbb ember mozgósítása a rendszeres testmozgás érdekében. A közvetett cél pedig éppen ezért nem országos nagy rendezvény lebonyolítása, hanem az, hogy minél több településen szervezzék meg a gyalogló napot, növelve így a rendszeres gyaloglás hódolóinak táborát.
A helyi szervezők által megjelölt időben és helyszínen bárki nevezhet és részt vehet a gyaloglásban, lakhelytől, kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül. A helyszínenként változó távok megtételére mindenhol egyenletes, biztonságos terepen kerül sor, melyen nincsenek jelentős emelkedők. A megkötés mindössze annyi, hogy futni tilos.
A rendezők több helyszínen kísérőprogramokat is szerveznek, mely jó idővel párosulva kellemes októberi hétvégét hozhat az egészségesebb életmód mellett szavazók számára. A legtöbb településen, például Hajdú-Bihar megyében több mint 40 helyen zajlik a rendezvény, a legtöbb helyszínen unokák és nagyszülők vetélkedője kíséri a gyaloglást. Több helyen kerékpártúra is kapcsolódik a programhoz.
Az érdekesebb kísérő programok a helyi szervezők leleményességét dicsérik. Gombaszedés gombaismerettel, múzeumok, skanzenek látogatása kerékpártúrával kiegészítve, természetismereti, egészséges életmód vetélkedők, tombola, pogácsakóstolás, bográcsolás, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, barlangászás,
a vad- és a vízi állatvilággal való ismerkedés, közös torna, ki mennyit lép vetélkedő…
Aki nem talál a közelében ilyen helyszínt, legalább használja ki az októberi kellemes napsütést és sétáljon ma egy kicsit többet.
Köveskuti Tünde
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!