Köszönésformák a nemzetközi repülőtereken

Több könyv, jegyzet és újságcikk is megemlíti, hogy az 1950-es években Richard Nixon amerikai politikus, még elnöksége előtt Latin-Amerikába utazott. Amikor kilépett a repülőgépből, az amerikai OK kézjellel üdvözölte a fogadására összegyűlteket, akik füttykoncertben törtek ki. Mint kiderült, a dél-amerikai testbeszédben járatlan Nixon kézjelét a fogadó ország lakói sértésként értelmezték. A búcsúzáskor már figyelt PR-tanácsadójára, és nyitott kézzel integetett jobbra és balra, még a mozdulat szélességére is ügyelt.
A köszöntések és búcsúzások tipikus helyszínei a repülőterek és a vasútállomások. Ha valaki autóval utazik, nem búcsúzkodik olyan szenvedélyesen. Ennek oka, hogy nincs annyira időhöz kötve. Nem baj, ha egy kicsit később indul. A vonat viszont nem vár, a repülő még úgy sem, legfeljebb ha késik.
A 2001 után bevezetett biztonsági intézkedések megváltoztatták a búcsúzások tipikus helyszíneit. A világ több repülőterére már csak a jeggyel rendelkezők léphetnek be, így a búcsú a bejáratnál történik. Az európai repterek esetében a kísérők még segíthetnek a becsekkolásnál, majd egy piros vonal jelzi az útlevél-ellenőrzéshez vezető utat, amelynél tovább nem léphetnek a hozzátartozók. Itt búcsúznak tehát, országtól, nemzetiségtől függően más-más gesztusokkal. Az ősközösség idején a köszönés funkciója az egy csoporthoz tartozás kifejezése volt, amely az életben maradást is jelenthette. Már messziről jelezni kellett, hogy nem veszélyes az ember a másikra, nincsenek ellenséges szándékai. Eleinte intéssel, a fegyvertelen kéz felmutatásával jelezhették ezt, később hanghatásokkal. A búcsúzás gesztusnyelvi szokása később alakult ki, a funkciója a hozzátartozó biztatása volt: „nemsokára visszatérek, és hozom a zsákmányt”. A búcsú történhetett a fegyver felemelésével, megrázásával egyaránt. Az ókorból már érzelmes, szeretetteljes búcsúzásokról is van adatunk, sírással vagy épp mosollyal.
A bangkoki, a dubaji, az ammani reptéren megfigyelhetjük, hogy a barátok, férfirokonok nem engedik el egymás kezét azután sem, hogy maga a kézrázás megtörtént. Ez főleg annak ismeretében érdekes, hogy a németek és a franciák egy-két erőteljes szorítás után még rövid ideig fogják a partner kezét.
Európában és Észak-Amerikában a búcsúzáskor puszi is jár, ha hölgyek, vagy ha egy hölgy és partnere, esetleg különböző nemű családtagok válnak el ideiglenesen egymástól. A norvégok és a finnek egy puszit adnak, a franciák a jobb meg a bal arcra is egyet-egyet. A belgák és a hollandok búcsúzkodnak leginkább puszival, ugyanakkor az európaiak közül az angolok a leginkább tartózkodóak.
Továbbra is várom üzeneteiket a szerkesztőségbe, vagy az editor@mediacom.hu címre. A levelekre lehetőleg írják rá: „Nyelvelő”.    

Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!