Amikor februárban Ronaldo pár percnyi játék után egy durva belépőt
követően fájdalomtól eltorzult arccal fetrengett a füvön a Livorno
elleni bajnokin, kevesen gondolták volna, hogy az AC Milan
labdarúgójából valaha is újból focista lesz.


A FIFA, a nemzetközi szövetség által háromszor is az Év legjobbjának választott brazil csatár tudniillik már korábban kétszer is hasonlóképpen súlyos sérülést szenvedett, s a műtött részben már kicserélt ínszalagjai egyre kevésbé bírták a strapát, s az év eleji újabb trauma, amely a bal térdében keletkezett – a lelkéről most nem is beszélve – valószínűtlenné tette a harmadik újrakezdést. És tessék, itt a friss hír Brazíliából: a lábadozás hónapjai után Ronaldo Rio de Janeiróban, az őt befogadó Flamengo csapatánál hétfőtől edzésbe áll. A világbajnok, az Aranylabdát is kiérdemelt, s gyakorlatilag a futballban fontos valamennyi titulust már begyűjtő támadóklasszis nemcsak hogy túlélte a hovatovább nyolc hónappal ezelőtti balesetet, hanem testi-lelki gyógyulását követően már komoly célokat is megfogalmazott az őt meginterjúvoló olasz szaklapnak, a Gazzetta dello Sportnak. Nem véletlen persze, hogy talján újságnak nyilatkozott először, hiszen a két spanyol élklubot, a Barcelonát, majd a Real Madridot is megjárt Fenomeno – ahogy becézik (futball)világszerte – az Internazionale után egy másik itáliai klubnál is rúgta a labdát, jelesül legutóbb az AC Milan játékosa volt, amely a kezdeti nagyvonalú ígéretek után – hogy tudniillik akkor is szerződést hosszabbítanak vele, ha elhúzódik a rehabilitációja – elállt további alkalmazásától, s a klub nélkül maradt Ronaldo egy ideje már új együttes után kezdett kutakodni. Na nem mintha nem lenne eleve számos kérője, hiszen egy Ronaldóra – némi túlzással élve: – még ha féllábú, akkor is szüksége van jó néhány elitcsapatnak a golyóbison. Ott van mindjárt az anyaegyesület, a Flamengo, amely egyfelől tárt karokkal várta haza, s a gyógyulásának utolsó fázisát is már a brazil klubnál végezhette, a klub szakembereinek sportegészségügyi felügyelete mellett. „Az izomzatom még gyenge, de a térdem teljesen rendben van, semmiféle fájdalmam nincs, és ez a lényeg. Hétfőtől elkezdem a valódi edzéseket, s a többi majd jön magától, nemsokára megint csúcsformában leszek” – mondta a sportlapnak az ismét derűlátó világklasszis.
Aki azonban nem akar odahaza, Rióban maradni, jóllehet szülővárosában, barátai körében, a lehető legjobb miliőben gyógyult fel, ő még Európában szeretne sikereket elérni. Például a franciák egyik nagy múltú élgárdájánál, a PSG-nél, vagy ha nem a Paris Saint-Germainnél, akkor Angliában, a Manchester Citynél folytatná a legszívesebben. „Párizst imádom, és a PSG olyan szintű gárda, amely bajnokságot nyerhet. De vonz a Manchester City is, ahol jó barátom, Robinho focizik ettől az idénytől” – így Ronaldo, aki nem csupán az „egyszerű” visszatérést tervezi, hanem komolyabb álmot is dédelget: szeretne megint válogatott lenni. Amihez a régi „telt idomúságnál” persze atletikusabb alkat kell, amivel majdhogynem örökösen gondja volt a hízásra hajlamos, a gyomrát igencsak szerető, s tulajdonképpen fénykorában is rendre teltkarcsú zseninek. Aki a Gazzetta dello Sportnak sem volt hajlandó árulkodni jelenlegi súlyáról, csupán annyit mondott ez ügyben, hogy 87 kiló akar lenni, ez számára az ideá-
lis versenysúly. Ennyi volt a 2002-es világbajnokság idején is, amikor jelentős érdemeket szerzett a vb-elsőség megszerzésében Viszont „némi” plusszal játszott a 2006-os világbajnokságon, ahol három gólt is szerzett ugyan, játékával (és kinézetével) azonban módfelett elégedetlenek voltak a selecao hívei. 2006 óta nem is került vissza a nemzeti együttesbe, most azonban eltökélten nyilatkozott úgy, hogy ott akar lenni a 2010-es futballcsúcson. „Ha meglesz az új csapatom, és újból csúcsformában futballozok, akkor megcélzom a válogatottat is, mert szeretnék ott lenni a dél-afrikai világbajnokságon.” Úgy legyen, megérdemelné a „pufin” is varázslatos dolgokra képes, most 32 éves Ronaldo Nazario da Lima, a Fenomén.(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!