Keresik új elnöküket a súlyemelők: a magyar szövetség november 8-án 11
órától a Magyar Sport Házában tartja rendkívüli közgyűlését, ahol
megválasztják Fehér Tamás utódát. A három éve hivatalban levő eddigi
elnök a hét elején mondott le , mert november elsejétől már angol
földön szolgál: ő készítheti fel a brit válogatottat a 2012-es, londoni
olimpiára, márpedig egy ilyen lehetőségre nem tudott nemet mondani.
Az MSSZ elnöksége november 3-ig várja a jelentkezését az elnöki tisztre pályázóknak, akiknek négy évre szóló szakmai-pénzügyi koncepciót kell felvázolniuk írásos anyagukban. A jelölteknek nem lesz könnyű dolguk, már csupán azért sem, mert a Fehér Tamás-Halász István elnök-főtitkár tandem nagyszerűen navigálta a 2004-es athéni olimpiai doppingbotrányba csaknem belerokkant magyar súlyemelés hajóját, méghozzá nagyon jó irányba, más kérdés, hogy a tiszta felkészülés rokonszenves elve és következetesen megvalósított gyakorlata csak az erkölcsi megbecsülést növelte, a sportág eredményességét, az anyagi támogatások, így az állami segítség növekedését korántsem. Ezért is vár nehéz feladat a leköszönő helyébe lépő új elnöknek. (jk
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!