Olykor – itt-ott  a tévékben – nézhetők, mostantól fogva viszont annál
gyakrabban hallhatók is a magyar első osztályú vízilabda-bajnokság
rangadói.

Jelesül az élvonal legjobb hat csapatának egymás elleni meccsei a múlt héten kezdődött idényben ezentúl minden szombaton az éter hullámain is eljutnak az érdeklődőkhöz, csak be kell kapcsolniuk az Oldies Rádiót, vagy ráklikkelni az internetre (http://www.oldiesradio.hu), s már hallgathatják is Török László és Barta  Gábor révén az ob I-es összecsapásokat. De nem csak ez az új a honi pólóban. Az új szezonra vezették be az új mérkőzés-nyilvántartási rendszert is, aminek lényegi része az elektronikus jegyzőkönyv – tudtuk meg Puskás Ferenctől, a szövetség szakemberétől. A találkozók jegyzőkönyve sokaknak igazi csemege, szakmai olvasmány, ami immár interneten (http://www.waterpolo.hu) – is látható, elemezhető, nyomon követhető vagy éppen letölthető, másolható adattár, kinek hogy tetszik. Az új módinál a meccseknek – férfi, női és korosztályos találkozóknak egyaránt – az első másodperctől rögzítik az eseményeit, lényegi történéseit, a gólokat, a kiállításokat és gyakorlatilag az összes többi fontos dolgot. Afféle pólós röntgenkép: mindent megmutat, ami érdekes. „Természetesen nem csak rögzítjük az eseményeket, hanem ezek azonnal, valós időben felkerülnek a mérkőzés internetes portálunkon található „on-line” oldalára. Ezen bárki folyamatosan figyelemmel kísérheti akár Ausztráliában és Amerikában egyidejűleg, hogy az adott pillanatban mi történt a meccseken. A mérkőzés után pedig most is, holnap is, akár örökre a teljes mérkőzéstörténet ott van, olvasható HTML és pdf formában” – mondta Puskás Ferenc. (jk)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!