Sanghaj, 2008. október 18., szombat (MTI/AFP/dpa) – Lewis Hamilton, a
McLaren-Mercedes brit pilótája indulhat az élről a Forma–1-es
világbajnokság idei 17. futamán, a vasárnapi Kínai Nagydíjon. A második
helyről a ferraris finn Kimi Räikkönen, a harmadikról pedig
csapattársa, a brazil Felipe Massa vághat neki a sanghaji futamnak.
A vb-címért Hamiltonnal és Massával együtt versenyben lévő lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) csupán a 11. kockából startolhat.
Mark Webbernek tönkrement a motorja a szombati szabadedzésen, így az időmérőre ki kellett cserélni a hajtóművet a kocsijában, ezért pedig tízhelyes büntetést kapott, vagyis az elért hatodik pozícióból a tizenhatodikba sorolták vissza.
Egy motornak két egymást követő futamot kell kibírnia, de az idénybeli első kényszerű cserénél még nincs büntetés. Webber azonban már másodszor kényszerült idő előtt váltani. A versenybíróság Nick Heidfeldet is megbüntette, ugyanis az edzés első felében akadályozta David Coulthardot a gyors körében, ezért a német pilótát három hellyel hátrébb sorolták, melynek következtében a hatodik rajtrács helyett csak a kilencedikből vághat neki a futamnak.
Rajtsorrend:
1. sor: Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
2. sor: Felipe Massa (brazil, Ferrari) Fernando Alonso (spanyol, Renault)
3. sor: Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) Sebastian Vettel (német, Toro Rosso)
4. sor: Jarno Trulli (olasz, Toyota) Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso)
5. sor: Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault)
6. sor: Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) Timo Glock (német, Toyota)
7. sor: Rubens Barrichello (brazil, Honda) Nico Rosberg (német, Williams)
8. sor David Coulthard (brit, Red Bull) Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
9. sor: Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) Jenson Button (brit, Honda)
10. sor: Adrian Sutil (német, Force India) Giancarlo Fisichella (olasz, Force India)
A futamra vasárnap - magyar idő szerint - 9 órától kerül sor.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!