Egy hazai tanulmány szerint két évtized múlva akár több százezer is
lehet azoknak a száma, akik nyugdíj nélkül maradhatnak. Azonban ebben
az esetben nem a társadalom elöregedéséről van szó, hanem az
eltartottak számának növekedéséről. Ugyanis aki huzamosabb ideig munka
nélkül marad, vagy esetleg egyéb okok miatt kikerül a járulékfizetők
közül, az a minimálnyugdíjhoz szükséges szolgálati időt se lesz képes
felmutatni. Így a jövőben másfél-kétmillió ember maradhat támasz nélkül.
Ez leginkább azokat a jelenlegi harmincasokat, negyveneseket veszélyezteti, akik a kilencvenes évek elején kimaradtak a munkaerőpiacról, vagy csak alkalmanként tudnak dolgozni. A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy minden harmadik munkavállaló csak a minimálbér után fizet járulékot. Így nyugdíja alig fogja meghaladni a minimál mértéket. A becslések szerint ez újabb 1,2 millió embert érint.
A KSH felmérése szerint a harmincas korosztálynak csupán a háromnegyede, míg a huszonévesek fele nem dolgozik. Ha a munkanélküli fiatalok népes tábora nem lesz képes továbbra sem munkát vállalni, akkor 2040-től 390 ezer ember időskori ellátás nélkül maradhat. 2050-től pedig ez az arány csak növekedni fog. A legutolsó 2008. januári szigorítás értelmében pedig csak az számíthat majd a korábbi fizetésének 80 százalékára, akinek legalább 40 év szolgálati ideje van. Ez pedig csak folyamatos munkavégzés esetén érhető el.
Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság adatai szerint a 6 millió járulékfizetőből 1,3 millió biztosan nem lesz jogosult az öregségi nyugdíjra, mivel már nem tudnak annyi szolgálati évet ledolgozni, amennyi szükséges a jogosultsághoz. A helyzetet csak nehezíti, hogy folyamatosan változnak a nyugdíjjogosultságra vonatkozó jogszabályok.
Jelenleg 86 ezer forint az átlagnyugdíj. Azonban a nyugdíjasok 62 százaléka ennél kevesebbet kap. Természetesen most is vannak olyanok, akik nem kapnak nyugdíjat, ám ők csak az idősek kis százalékát képviselik. A jogszabályok jelenleg rajtuk is igyekeznek segíteni. De hogy a jövőben mi lesz, amikor szétszakad a jelenleg kiegyensúlyozott nyugdíjastársadalom, és tömegek kerülnek a megélhetési szint alá, azt most még nem lehet tudni. Azonban azt sem, hogy milyen támogatásra lesz képes a költségvetés.
A nyugdíjrendszer azért került szigorításra 2008 januárjában, mert 2030-tól a társadalom elöregedése miatt drámai mértékben romlik a nyugdíjas eltartott arány. Jelenleg a társadalom 18 százaléka 65 évnél idősebb, 2050-re azonban minden harmadik ember ebbe a kategóriába esik majd. A helyzet még rosszabb, ha a munkaképes generációkhoz viszonyítjuk az idősek számát. Jelenleg 100 dolgozóra 76 nyugdíjas jut, az évtized közepére már 103-at kell eltartaniuk. Tehát jelen helyzet alapján a költségvetésnek még a normál nyugdíjak kifizetése sem lesz egyszerű feladat. Emiatt könnyen lehet, hogy a szegénységi csapdába esők teljesen magukra maradnak. A helyzet elkerülésére egyetlen reális lehetőség van: több munkahely kell.
Harangi Fülöp, Budapes
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!