A Parlamentben szó volt a világméretű pénzügyi válságról, és ekkor
történt a nap legnagyobb szenzációja: a Fidesz meg a KDNP frakció NEM
VONULT KI a kormányfő felszólalása előtt. Történelmi nap volt, és
szerintem ezért ezeknek a „bátor” képviselőknek jár a fizetésük.
Szóval, Gyurcsány Ferenc beszámolt arról, hogy mi is a helyzet ma a világban a hatalmas pénzügyi válság miatt. Következett Navracsics Fidesz-frakcióvezető, aki mi mást is mondhatott, mint azt, hogy ebben az egészben csak Gyurcsány Ferenc a hibás, sajnos még abban is, hogy kb. 40 évvel ezelőtt megszületett. Semmi konkrét javaslat nem hangzott el. Felszólalt Dávid Ibolya is, aki kezdeményezte, hogy a kormány vonja vissza a jövő évi költségvetés tervezetét. Persze, ő sem tudott semmit hozzátenni, nem volt felkészülve. A KDNP-s Semjén Zsolt továbbment az üres, semmitmondó retorikában, és azt mondta, „a korrupt bankárok és bankok tevékenységének árát pedig most Mari nénivel és Pista bácsival akarják megfizettetni”. Tekintettel arra, hogy az édesanyámat Marikának hívják, édesapám meg István névre hallgat, nagyon érdekes beszélgetés volt otthon, egy igazi keresztény családban: ha már Semjén kereszténydemokrata ember azt mondja, hogy a bankok meg a bankárok korruptak, akkor holnap megyünk a bankba, és kivesszük azt a pár százezer forintot, amit összespóroltunk az öregségünkre!
Szent Isten, gondoltam, mi lesz ebben az országban, ha az emberek Semjén szavai után elkezdik kivenni a pénzüket a „korrupt” bankokból? Erre Semjén nem gondolt, amikor az üres „történelmi” szavakat mondta. Kérném Semjént, hogy mint parlamenti képviselő, mondjon legalább egyetlen példát, hogy melyik bank, vagy melyik bankár korrupt hazánkban. Ha nem fog nyilatkozni, és az emberek elhiszik neki, amit mondott, még nagyobb baj lesz. Emlékszünk még a Schwarcz bácsi és Weisz néni-féle badarságra, ami elhangzott Semjén szájából, emlékszünk a rengeteg hülyeségre, amit ez a képviselő eddig mondogatott, de pánikot kelteni az emberek között – igazi bűn. Még akkor is, ha ezt egy istenhívő /?/ képviselő teszi. Nem szabad elfelejteni, hogy az idős emberek nagyon hiszékenyek. És ezt akarja egy Semjén típusú képviselő kihasználni. Szégyen!
Ferenczy György, Budapes
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!