Demcsák Zsuzsa szerint a tévés szakma egyik  kulcskérdése, hogy ki, mennyire tudja saját személyiségét  átsugározni a képernyőn.

 „Az emberek a személyiséget szeretik, akár jó az, akár rossz. Kell, hogy kötődjenek a műsorvezetőhöz és ebből a szempontból mindegy, hogy negatív vagy pozitív az a kötődés. A  legtöbb műsorvezető nem képes eleget átadni önmagából. Szerintem Magyarországon ma hírolvasókból állunk a legjobban. Egyik nagy tévécsatornának sem lehet oka panaszra híradósaikkal kapcsolatban. Egyet sem tudnék mondani, aki ne lenne hiteles” – magyarázta. A TV2 műsorvezetőjének könnyebbséget jelentett, hogy a Mokka című műsorban párjának Azurák Csabát kapta. „A Mokkánál első feladatom az volt, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a szerkesztőség életébe. Ez egy összeszokott, profi csapat, kiváló szakemberekkel, precíz adásmenettel. Azurák Csaba, aki rendkívül intelligens műsorvezető társ, ma is sokat segít a felkészülésben” – mondta. „Előfordult már munkám során, hogy rossz társat kaptam egy műsorhoz. Olyat, aki az  érdekes kérdéseket magának akarja és megpróbál elnyomni adás közben. Az ilyesmi borzasztóan meg tudja nehezíteni az ember dolgát – szerencsére ez a Mokkában fel sem merül” – tette hozzá.
Demcsák Zsuzsa tizenkét évvel ezelőtt, a Magyar Televízióban – összekötő szövegek felkonferálásával –  kezdte tévés pályafutását. „Ezután jött csak a hosszú éveken át tartó szakmai tanulás. Riportokat  készítettem, szövegeket írtam és két év alatt saját műsort kaptam, amelynek már én voltam a főszerkesztője. A TV2-höz is első körben szerkesztőnek hívtak, majd szinte véletlenül lettem műsorvezető. Eredetileg a szüleim pályáját szerettem volna folytatni, közgazdaságtannal akartam foglalkozni iskoláskorom óta, ezért is végeztem el a Közgazdaságtudományi Egyetemet. A színpad, a szereplés vonzott, de hogy televíziós műsorvezető legyek, fel sem merült bennem. A gimnáziumban mindig engem toltak előre, ha szerepelni  kellett, a modellkedés pedig a színpadi jelenlét keresése volt számomra. Még a kereskedelmi tévék  indulása előtt, 1996-ban elmentem az MTV-hez egy műsorvezető válogatásra. Emlékszem, együtt ültünk Holló Mártával, Batiz Andrással, Marsi Anikóval és Stahl Judittal az aulában és vártuk, hogy behívjanak  minket. Ők tisztában voltak azzal, mit keresnek ott, hiszen a híres Vitray-féle színművészetis tévés osztályba jártak, én annyira nem...” – nevetett. „De  jól éreztem magam a kamera előtt, laza voltam és  frappáns, ez pedig tetszett a kollégáknak, kiválogattak.”
Demcsák Zsuzsa dolgozott szórakoztató magazinnál, divatmagazinnál, vetélkedőnél, de volt hírolvasó és reggeli magazin háziasszonya is. „Tudományos és külpolitikai műsort is vezettem, majd ismét  visszatértem a magazinokhoz. Minden, amibe  belekóstoltam, hozzájárult ahhoz, hogy rutinra tegyek szert. Ennek segítségével tudom higgadtan kezelni a nehéz helyzeteket. Nekem is voltak olyan bakijaim, sőt,  óriási hibáim, amikre ha visszagondolok, még mindig  görcsbe rándul a gyomrom. Ma viszont már nem történhet olyan a stúdióban, amitől leblokkolnék” – mondta.  „Mindegyik műfajból, amit kipróbáltam, tanultam  valamit, de például nem szerettem, mikor sportot kellett bemondanom. Ez később szakítópróbának is  bizonyult – ekkor és ezért jöttem el a TV2-től” – emlékezett vissza.
„Eleinte állandó megfelelni akarás jellemezte az  életem, hogy ne csak szépnek lássanak, hanem okosnak  is. Tudatosan törekedtem olyan feladatok elvállalására, amelyek nem jártak feltétlen szerepléssel, viszont  sokat lehetett belőlük tanulni és szakmai előmenetelt  jelentettek. A széles és színes paletta után ma már nem görcsölök azon, hogy vajon csak a szép kislányt  látják-e rajtam az emberek. Oda érkeztem, hogy tudok  dekoratívnak mutatkozni, de közben le is tettem már  valamit az asztalra. Elégedett vagyok azzal, amit  csinálok, semmi másra nem vágyom” – mondta a  műsorvezető, aki még emlékszik, mennyire szerette a  riporterkedést. „A mai napig azt vallom, hogy aki  rendesen meg akarja tanulni a szakmát, annak két-három  évet a hírigazgatóság napi taposómalmában el kell töltenie. Minden tévésnek meg kéne tanulnia másfél  percben bármilyen témát feldolgozni, a lényeget a nézőkkel megértetni. Mikor az első gyermekem megszületett, szóba került, hogy visszajövök a TV2-höz  riporternek, de kismamaként már lehetetlen lett volna  tartani az időbeosztást és a hét öt napján reggel  nyolctól este hétig dolgozni. Most szinte félek  kimondani, de tökéletes minden. A gyerekeim már nagyobbak, egészségesek, nekem van munkám, kiegyensúlyozottak vagyunk, harmóniában élünk.”


Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!