Pécsett, a Janus Pannonius utcában annyi lakatot kattintottak a
szerelmesek a ’80-as évek óta arra a kerítésre, amihez már
messzeföldről is elzarándokolnak a romantikus hajlamú párok, hogy már
nincs ott egyetlen szabad hely sem.

Mellesleg: a diákok spontán ötletéből kinőtt lakatolási játék közrejátszott abban is, hogy még feljebb lendült Pécs amúgy sem csekély idegenforgalma, és jót tett a város vaskereskedéseinek is a biztos lakatbiznisz. Ez annyira biztos, hogy amióta – vagy másfél éve – megteltek e kerítés vasai, már a dzsáminál és Pécs más belvárosi rácsain is szaporodik Ámor lakatgyűjteménye.
Miskolc után, ahol a Szinva hídját lepték el a szerelmesek lakatjai most Budapesten is követik a pécsi mintát, sőt, hivatalos szintre is emelik: holnapután, kedden avatja fel a Szerelmesek Fáját – amit a párok találkahelyének szán – a belvárosi Erzsébet téri szökőkút mellett a Randivonal internetes portál, a Főkert Zrt., valamint Belváros-Lipótváros polgármestere. S a fa „tartozéka” lesz a formatervezett kerítés is, amelyet kifejezetten azért készítenek, hogy minden szerelmespár elhelyezhesse rajta a maga lakatját.
Kommentár gyanánt csupán annyit: ❤+❤=J. Nosza! vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!