Mintha karácsony lenne, olyan a hangulat Tápszentmiklóson a Szabó
családnál. Nyolc, csillogó szemű, apró gyerek bontogatja lázas
igyekezettel a csomagokat, míg szüleik az örömtől könnyezve szóhoz sem
jutnak.


Szabóék nemrég még hajléktalanok voltak, de a falu befogadta őket. Egy üres, háromszobás házat kaptak, ahol egyelőre ingyen lakhatnak. Egész nyáron csinosítgatták, ki is festették. A gyerekek most iskolába, óvodába járnak, édesapjuk pedig a közeli Győrben talált munkát.
A család kálváriája akkor kezdődött, amikor Dunaújváros mellett építkezni kezdtek, de az építési vállalkozót más ügyben, csalás miatt börtönbe zárták. A ház sosem épült fel, ezért az állami támogatást, 2,6 millió forintot – amit Szabóék a csaló mesternek odaadtak – vissza kellett fizetni. Nem tudták, közben az adósságuk a kamatok miatt mára több mint négy millió forintra duzzadt.
A földönfutóvá lett család végül Tápszentmiklóson lelt menedékre. Ide érkezett nemrég az APEH- végrehajtó, de semmit nem talált, amit lefoglalhatott volna.
A kaszinók, játéktermek, nyerőgépek tulajdonosait összefogó Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) a hír hallatán a nehéz sorsú család segítségére sietett.
„A család önhibáján kívül került ilyen helyzetbe, ami a gyerekeket is nagyon megviselte – magyarázza Horváthné, a Magyar Szerencsejáték Szövetség főtitkára. – Mindegyik apróságnak hoztunk személyes ajándékot, és sok társasjátékot is, amivel a hideg téli estéken együtt játszhatnak majd. Ígérem, nem feledkezünk meg róluk karácsonykor sem.”
Miközben Ákos (2) egy kisautót tologat a konyha kövén, az ebédlőasztalnál Evelin (4), Veronika (10), Zsanett (11) és Vivien (12) az új babákat öltözteti. Peti (5) a hálószobában a focilabdát rugdossa, míg Ricsi (7) és Andris (13) a legóval játszik. Édesanyjuk hosszan szorongatja a búcsúzó főtitkár asszony kezét.
„Sosem volt még ennyi játéka a gyerekeknek. A főtitkár asszony tényleg szerencsét hozott nekünk, mosolyt varázsolt a gyerekek arcára és visszaadta a hitünket – sóhajtja az anya.
V.M.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!