A székesfehérvári Alba Volán jégkorongcsapata az osztrák bajnokságban szerepel, méghozzá kiválóan, hiszen jelenleg a tízcsapatos bajnoki csatában az ötödik helyen áll. Amióta a hokisaink egyre jobb teljesítményt nyújtanak, hála istennek a szurkolók figyelme igencsak feléjük irányul.
Nem is beszélve arról, hogy óriási meglepetésre a magyar válogatott kiharcolta az A csoportba jutást, vagyis felkerült az elitbe. Ebben a sikerben oroszlánrészt vállalt a fehérvári együttes, hiszen a válogatott jó részét a volánosok adják. Az Alba idén igencsak erősített, több külföldi játékos is Fehérvárra került, de az egyik legnagyobb igazolás, hogy Szuper Levente védi a hálót. Természetesen az ősvolánosok is letették a névjegyüket az osztrák bajnoki csatában, köztük ifj. Ocskay Gábor, aki több mint tíz éve ontja a gólokat fehérvári színekben.
Gábort arról kérdeztük, hogyan értékeli a sógorok bajnokságában való szereplést.
Hasznos ez a részvétel a magyar jégkorong szempontjából?
– Természetesen. Tudom tavaly sokan tamáskodtak, amikor kiderült, hogy milyen kalandra vállalkozunk. Annak ellenére, hogy a bajnokságban az utolsó helyen végeztünk, igencsak sokat profitált mind a csapatunk, mind pedig a válogatott abból, hogy kemény csatában edződtünk.
Idén mintha másként lenne...
– Valóban így van, jól rajtoltunk, és jelenleg az ötödik helyen állunk, öt győzelemmel, méghozzá olyan csapatokat verve meg, amelyektől tavaly kikaptunk, igaz, itt szeretném megjegyezni, hogy tavaly gyakran egyetlen góllal veszítettünk.
Igencsak sűrű a programjuk.
– Valóban az amerikai játékszisztémát követjük, azaz hetente három bajnoki meccset vívunk, kedden, pénteken, illetve vasárnap. Összesítve 150 nap alatt 54 találkozót kell játszanunk az alapszakaszban.
Ahhoz mi kell, hogy a rájátszásban is folytathassák?
– A nyolc között kell végeznünk.
Úgy tűnik, a televíziók is felfedezték maguknak ezt a bajnoki sorozatot. Nem is beszélve a közönségről.
– Valóban, a tévék is érdeklődnek a sorozat után, de ami mindennél fontosabb, fantasztikus a közönségünk Fehérváron, szinte egy gombostűt nem lehet leejteni egy-egy hazai meccsünkön.
Odakint is ez a helyzet?
– Talán még ennél is nagyobb az érdeklődés, nem azért, mintha nálunk nem lenne az, de jóval nagyobbak a létesítmények, mint a mienk. Csak egy példát említek. Klagenfurtban 4650 férőhely van, és 4200 bérletesük. Gondolom ez elegendő válasz arra, hogy mennyire szeretik a sógoréknál ezt a játékot.
Nézve az osztrák csapatok játékosainak a névsorát, nem sok eredeti osztrák szerepel az együttesekben.
– Ma már ez a módi. Nálunk is több külföldi üti a korongot, és talán ezzel még magasabbra emelték a színvonalat.
Helytállunk egyelőre a bajnoki sorozaton, de nemsokára még talán ennél is fontosabb feladat vár, igaz, nem a Volánra, hanem a válogatott játékosaira, hiszen november elején Budapesten rendezik az olimpiai selejtező tornát. Selejtező csoportunk tagjai ellen már szerepelt?
– Mindenki ellen, nem lesz könnyű, de bízunk abban, hogy az A csoportba való feljutást kiharcolva helyt fogunk állni most is.
Mit csinál a szünetekben, amikor éppen nincs jégen?
– Abból nem igen akad, néha egy-egy napot sikerül pihenéssel tölteni, mert a meccsek között azért komoly edzéseket is tartanak nekünk.
A héten Fehérváron a bajnoki sorozat második helyezettje, a Wienna Capitals ellen vívtak óriási csatát. Nem volt szerencséjük.
– Nagyon jó és komoly ellenfél volt, sajnos a büntetőknél alulmaradtunk. Meg aztán sem nekem, sem gólgyárosunknak, Palkovics Krisztiánnak ezúttal nem sikerült betalálnia az ellenfél kapujába. – Úgyszintén nem volt szerencséjük pénteken a listavezető Jesenice ellenében, mert megint büntetőkkel kaptunk ki a Szlovén együttestől. Igaz, Krisztián most betalált. – A szerk megjegyzése.
Ha már ez szóba került, hány gólt lőtt az idei sorozaton?
– 12 találkozón szerepeltem, és hatszor voltam eredményes.
Mivel lenne elégedett a bajnoki zárásnál?
– Az még nagyon messze van, májusban ér majd véget a bajnoki rájátszás, remélem, hogy azon is ott leszünk, ami azt jelentené a számunkra, hogy sikerült bekerülnünk a nyolc közé. Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!