Kaposvár–DVSC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Rudolf (30. perc)
Az első félidőben többet birtokolta a labdát a Debrecen és a 30. percben a vezetést is megszerezte. A kaposváriak sok hibával futballoztak és igazán nagy helyzetet sem tudtak kialakítani és nem szakadt meg a Kaposvár negatív sorozata: utoljára 1987-ben tudta megverni a Debrecent.
REAC–Kecskemét 0-1 (0-0)
Gólszerző: Hegedűs Á. (64. perc)
Az eseménytelen első félidőben a REAC állt közelebb a gólszerzéshez, a második játékrészben feljavult a csapatok támadójátéka, a csereként beállt Hegedűs juttatta előnyhöz a Kecskemétet, a REAC-nak büntetőből sem sikerült a kapuba találnia.
Paks–Nyíregyháza 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Kriston (35. Perc), illetve Bárányos (23. p, 91.p)
A találkozó a hajrában pörgött fel, amikoris a játékvezető két piros lapot is felmutatott. Az már csak hab volt a tortán, hogy az addig gyengén futballozó vendégek az utolsó percben a három pontot érő gólt is belőtték.
ZTE–Fehérvár 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Balázs (21. perc), Waltner (90.p – 11-esből)
A második 45 percben a vendégcsapat kezdett lendületesen, de egy kiállítást követően a ZTE átvette az irányítást. A hajrában a fehérváriak játszottak veszélyesebben, de a vendéglátók a 90. percben tizenegyesből bebiztosították győzelmüket.
MTK–Siófok 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Hrepka (87. perc), Lencse (91. p), illetve Ndjodo (64. p)
A házigazdák óriási mezőnyfölényben játszottak, rengeteg helyzetet kialakítottak, de ezek többségét kihagyták. A vendégek Ndjodo révén a második félidő közepén szereztek vezetést. Az MTK nagy hajrát nyitott, beszorította ellenfelét és végül a 87. percben egyenlített, majd a 91.-ben a győztes gólt is megszerezte.
Honvéd–Haladás 0-1 (0-0)
Gólszerző: Sipos (63. perc)
Az első félidő nem hozott komolyabb izgalmakat. A folytatásban is a Honvéd volt kezdeményezőbb, ám a Haladás szerzett vezetést, Sipos ritkán láthatóan nagy góljával.
A bajnokság
állása:
1. DVSC11 7 3 1 25-11 24
2. Haladás11 7 2 2 20- 8 23
3. Újpest FC10 7 2 1 21-13 23
4. Vasas11 7 - 4 20-17 21
5. Kecskemét11 6 1 4 18-12 19
6. Nyíregyháza11 5 3 3 16-11 18
7. MTK11 5 2 4 20-19 17
8. Győr11 5 1 5 20-14 16
9. Fehérvár11 5 1 5 12-12 16
10. ZTE FC11 4 2 5 15-16 14
11. Kaposvár11 3 3 5 13-15 12
12. Honvéd11 3 3 5 12-16 12
13. Paksi FC11 3 3 5 17-25 12
14. D VTK10 2 3 5 12-21 9
15. REAC11 1 2 8 14-28 5
16. Siófok11 1 1 9 3-20 4
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!