Václav Klaus beavatkozása a Polgári Demokratikus Párt dolgaiba
meghaladja azt a szerepet, amelyet a politikában a köztársasági
elnöknek játszania kellene – jelentette ki péntek este Mirek Topolánek,
a párt elnöke.
MTI-jelentés szerint a prágai sajtó úgy tudja: Klaus nem titkolja, hogy a Polgári Demokratikus Párt decemberi tisztújító kongresszusán szeretné elérni Topolánek távozását a pártelnöki tisztségből. Saját jelöltje Pavel Bém prágai főpolgármester, aki az utóbbi napokban szintén nem fukarkodott Topolánek bírálatával. Az államfő a héten – félretéve pártok felettiségét –két olyan polgári demokrata szenátorjelölt kampánygyűlésén is felszólalt, akik nyíltan Topolánek ellenfelei a párton belül.
Topolánek nyilatkozatában felszólította Klaust, aki államfőként is a Polgári Demokratikus Párt tiszteletbeli elnöke, hogy vasárnapi televíziós interjújában ne foglalkozzon a párt belső ügyeivel, illetve az ő személyével. Radim Ochvat, az államfő szóvivője megerősítette, hogy Klaus vasárnap valóban egyórás interjút ad a Prima kereskedelmi televíziónak.
Elsöprő győzelmet aratott az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) a hét végi részleges szenátusi választásokon Csehországban. A szombaton délután befejeződött kétfordulós választásokon a 81 tagú szenátus egyharmadáról, tehát 27 mandátumról született döntés. A 2. forduló voksainak összeszámlálása alapján a Cseh Szociáldemokrata Párt 23, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) három, míg az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) egy szenátori mandátumot szerzett.
A választás eredménye alapján a Polgári Demokratikus Párt elveszítette a felsőházi többségét. Az ODS-nek eddig 41 szenátora volt, ez a szám most 35-re apadt. Jirí Paroubek, a szociáldemokraták elnöke a kormánypolitika vereségének minősítette a múlt heti regionális önkormányzati és a mostani részleges szenátusi választás eredményét, kijelentve, hogy pártja előre hozott képviselőházi választást fog követelni. „Erre a választásra a jövő év közepén, az európai parlamenti választással egy időben kerülhetne sor” – szögezte le Paroubek. Helyi megfigyelők szerint az előre hozott választás megtartása nem túl reális, mert az érvényes csehországi szabályok szerint ehhez túl sok feltételt kell teljesíteni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!