Örök talány, miért van az, hogy augusztus huszadika után az idő
komolyra válik és beköszönt az ősz. Az ősz a legmegbízhatóbb nemcsak
az anyókák nyara miatt, hanem gazdagon ontja gyümölcsét, s ha kimegyünk
a természetbe, látjuk, hogy bizony az a legmeghittebb hely egy kis
csodálatra.
Az ősz a nagy igazmondó, az elgondolkodtató, mely tudatunkban gyökerező kötelesség gyanánt, úgy október vége felé a temetők felé terel, megnyugtatandó a lelkiismeretünk. Gyertyacsonkok, pislákoló, gyúlni nem akaró mécsesek világánál felidézzük, hogy ez a csönd, ez a mennyei örök béke nyugalma. Eltávozott kedveseink bölcsebbek még holtukban is. A vizitáló nem vitázik, nincs torzsalkodás, nincs harag, nincs fajgyűlölet. Ott létünk civilizált viselkedést parancsol mindannyiunkra.
Az öröklét csendes parkjaiban az élők és eltávozottak között teljes a béke, a megbékélés. Lelkünk nyugalma megszépült emlékekből él, és marad tisztelettel. Ki nem mondott tény, el nem ismert lelki teher, hogy valahol elkéstünk a virágokkal, és nem tettük kellő mértékben szebbé egymás életét addig, amíg tehettük, nem szorítottuk meg egymás kezét, nem fejeztük ki egymás iránt a rokonszenvet, a megbecsülést, nem köszöntük meg a nekünk nyújtott segítséget oly mértékben, hogy ebben a gyertyafény világította keresztek árnyékában ne legyen lelkiismeret-furdalásunk legalább a még mellettünk élőkkel szemben. Ne késsünk, ne késlekedjünk! „Nyújtsd a kezed, mert holnap már késő lehet.”
Nagyváradi Szűcs Mihály, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!