A második Orbán-kormány alatt visszaállítják az elsőt. Ez volt a
mottója annak a beszédnek, amit Semjén KDNP vezető tartott a nemzeti
Fórum III. országos gyűlésének befejező napján. Nem akarok részleteket
írni erről a „történelmi” beszédről, mert megszoktuk, ha Semjén valamit
mond, szükségünk van egy tolmácsra, hogy megmagyarázza, mit akart az
elnök úr kifejteni.
Például azt mondta, hogy „..a kormány másodrendű állampolgárnak tekinti a vallásos embereket”. Ez igazi hazugság, mert ezt egy olyan ember mondja, aki a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, és aki egyetlen példát sem tud felhozni erre a mondatára, mert ilyen nincs. Mint hívő ember, aki minden vasárnap jár a templomba, kijelentem, hogy sem Semjént, sem egyetlen egy politikust soha nem láttam a templomban, mert nem járnak oda. Csak akkor jönnek, amikor a tévé közvetíti a nagy vallási ünnepeket. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a Semjén azt is mondta, hogy a ...nemzeti Fórum a valódi (?) nemzeti értéket képviseli, míg a szombatra összehívott nemzeti csúcs csak... „adminisztratív módon fogja át az egész nemzetet”. Azt is mondta, hogy Gyurcsány Ferenc... „elfelejtett néhány nemzetalkotó személyiséget meghívni, így nem kaptak meghívást a határon túli magyarok...”.
Nem tudom, egyáltalán megértette-e Semjén, hogy mit is jelentett a nemzeti csúcs, mi volt az igazi célja. Mi köze ennek a határon túli magyarokhoz? A KDNP elnökének a nemzeti csúcson egyetlen önálló gondolata nem volt. Minden szava Orbán stílusában hangzott el, talán még betűre is azonos volt. Orbán, akiről beszélt Semjén, úgy minősítette a nemzeti csúcsot, hogy azzal sértette az ott megjelentek nagy részét. Semjén, aki Orbán után tett rá egy lapáttal, csak annyit ért el, hogy sikerült magát alulmúlni.
Nem tudom megérteni, hogy Orbán és Semjén egyáltalán minek nézi a magyar embereket, az egyszerű állampolgárokat? Az embereket, akikkel ők majd nem engednek semmit megfizettetni! Hát kikkel lehet helyettünk? Ezt a primitív mesét terjesztik, de évek óta nincs semmi konkrétum, csak a gáncsoskodás, a vádaskodás, és ami a legborzasztóbb: a parlamenti munka elszabotálása. Na és a hazudozás, szóvivő papagájaik garmadájával. A drága Jóisten óvja az embereket tőlük!
Hommonai Kálmán, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!