Most olvastam az egyik portálon, hogy Varga Mihály, az Országgyűlés
költségvetési bizottságának fideszes elnöke kijelentette, hogy
„időszerű megalakítani a megvett képviselők frakcióját”. Gyerekek,
hurrá! Ez egy történelmi kijelentés, ilyen még a magyar parlamentben
nem hangzott el, ez valami nagyon új, és időszerű. Bravó, Varga!


Szóval, tekintettel arra, hogy Varga nem kezdte el a „megvett” képviselők felsorolását, segítek szegénykémnek. Kezdjük Demeterrel, aki „lehallgatási szakértő”, és otthagyta az MDF-et egy jó fideszes állásért. Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója, ma egy más fórumnak az elnöke. Ott van a Fideszben. Balsai István, aki igazi utcai harcos, mert egész télen az utcákon tartotta a sajtótájékoztatóit, kiugrott az MDF-ből, és máris ott volt a Fideszben. Font Sándor, „mezőgazdasági szakértő”, otthagyta Dávid Ibolyát a legnehezebb pillanatban, és most „erősíti” a Fideszt...
Lehetne sorolni, mert nagyon sokan vannak, de remélem, most már Varga fogja adni nekünk a többi „megvett” képviselő nevét. 
Ha szigorúan, állampolgárian vesszük a Varga szavait, akkor a Fidesz, amelynek Varga az alelnöke, meg a frakciója igen foghíjassá válna (copy right Varga: MEGVETT kisgazda, MDF-es és egyéb képviselők, akiket Varga jól ismer). Szegény Fidesz! Ez nagyon szánalmas. Bizonyára eszükbe jut Varga szavai után még az általuk 2001-ben és 2005-ben kilóra megvásárolt MEGÉLHETÉSI (copy right: Csapody Miklós) kisgazda és MDF politikusok ügye. Az egész, amit mostanában látunk a magyar parlamentben, igazi közröhej. És biztos vagyok abban, hogy Varga egyszer elmeséli nekünk, hogy a „megvett képviselők” kilószáma nőni fog. Mi meg itthon várjuk: ki, mit és hogyan fog mondani a parlamentben holnap.
Ja, és a költségvetés? Kit érdekel ez a „csekély” kérdés ott a törvényhozásban? Senkit. Ma még folytatódik a gyermekmese: ki, kit hallgatott le ma? Játék és muzsika tíz percben!  Békesi Dániel, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!