Csalódottság!

Aggódtunk idáig, de ami ennek a megbeszélésnek az „eredménye” illetve eredménytelensége, az különösen aggasztó. Vártuk a szakemberek, a kormány, az ellenzéki politikusok javaslatait. Ehelyett sárdobálást láttunk. Sokan, talán túl sokan is mondtak véleményt, olyanok, akik a kisemberek helyzetét nem hogy nem értik, de bele sem tudják képzelni magukat a helyzetükbe. Sőt, nem is akarják
Olyanok mondanak a további sorsunkat illetően ítéletet, akik milliárdok felett rendelkeznek! Olyanok mondják meg, hogy ezután hogyan éljünk, akiknek soha nem kellett 60-100 ezer forintból rezsit fizetni, megélni! Olyanok kívánják eligazítani az ország sorsát, akikben szemernyi sincs abból, amit megoldási képességnek és empátiának hívnak.
Nekünk, kisembereknek, vagy ha úgy jobban tetszik, a zembereknek más lenne a javaslatunk! Mi lenne, ha az állam nem költene luxus- és kirakatberuházásokra? Mi lenne, ha a köztisztviselők, miniszterek, államtitkárok, pártfunkcionáriusok felajánlanák hat hónapi jövedelmüket az állami hiány pótlásához? Nem az összeset, mint azt Széchényi tette, csak a felét! Ja, hogy azt már jó előre elkönyvelték a bevétel oldalukon?
Tisztelt tanácskozók! Képzeljék el, a nyugdíjasok is számítottak a 13 havi nyugdíjra, a korrekcióra, a 2009-es nyugdíjemelésre, csak azzal a különbséggel, hogy ők nem luxusra fordítanák azt, hanem arra, hogy ne fagyjanak meg, vagy kicsivel jobban táplálkozhassanak!
Azt hiszem, a további javaslataink is süket fülekre, találnak: azonnal le kell csökkenteni a parlament létszámát, aki ezt megteszi, akár alkotmányellenesen is, beírja magát a történelemkönyvekbe! Azonnal meg kell szüntetni a számla nélküli javadalmazásokat ugyanazoknál! A végkielégítésüket! Az állami vállalatok, bankok horribilis összegű jövedelmeit, a rosszul dolgozó, és menesztett vezetők súlyos milliós végkielégítéseit.
Azonnali intézkedést igényel az önkormányzatok létszámának csökkentése, és teljes reformjuk is! A közalkalmazotti létszám csökkentése sem halasztható – ma háromszor annyi tanár tanít harmadannyi gyereket, mint a hetvenes-nyolcvanas években, és funkcionális analfabétákat képezünk!
Végezetül, de nem utolsósorban, azt hiszem, rossz szót használtam, amikor azt írtam, hogy csalódott vagyok! Nem, én nem csalódott vagyok, hanem mérges, dühödt és kétségbeesett!
Azért, mert ha bajban van az ország – vitathatatlan, hogy bajban vagyunk – már megint, és ismét a gyerekesek és a nyugdíjasok azok, akik fizetik a számlát! Pedig a muzsikát nem is mi rendeltük…
Mérges vagyok azért is, hogy a miniszterelnök úr most nem mondta azt, hogy mi már felépítettük egyszer az országot! Nem mondta azt, hogy két éve elkezdtünk egy nyugdíjkorrekciót, aminek hasznát már pár tízezer ember látja, nem lenne becsületes, ha a két évvel később, ugyancsak rossz körülmények között nyugdíjazott emberek ismét és ismét rosszul járnának! Nem mondja, hogy ne terheljük tovább, az amúgy is elesett embereket!
Én meg azt mondom – világéletemben baloldaliként –, szégyellem, hogy a Fidesz akarja megóvni az én érdekeimet! Kikérem magamnak, és nem kérek belőle! (Még akkor is, ha tudom, hogy ez csak kirakatpolitika.) Én az állítólagos szocialista párttól várom el ezt!
Azt hiszem, amit én mondok, azt sok-sok ezer honfitársam mondja, a korosztályomból meg mindenki!
László Ádámné, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!