November 13-án rajtol a Fogd a pénzt és fuss! című vetélkedő az RTL Klubon, melynek háziasszonya Peller Mariann lesz.
„A Fogd a pénzt és fuss! ugyanazt a nézőközönséget célozza meg, mint a Balázs Show, vagy a Széf című műsorok. Figyeltem Sebestyén Balázst, hogyan csipkelődik, hogyan próbál bizonytalanságot csempészni a játékosok gondolatai közé. Nekem ez utóbbi ment a legnehezebben; egy-egy, látszólag új információt tartalmazó mondattal végig fenntartani a feszültséget” – mondta. „A műsor nem rólam szól majd, remélem nem is leszek túl sok benne. De észrevétlen sem maradhatok, hiszen személytelenül nem működik a játék. Nehéz kötéltáncra számítok, szívből remélem, hogy meg fogok felelni” – tette hozzá. A műsorvezető maga is rajong a vetélkedőkért. „Rendszeresen követtem a két nagy kereskedelmi csatorna játékait. Képes voltam sírni, akkor is, ha nyertek, akkor is, ha nem. Én is boldogan részt vettem volna játékosként például a Széfben!”
Peller Mariann tizenhat éves volt, mikor elindultak a kereskedelmi adók, és ekkor határozta el, hogy tévés műsorvezetőnek tanul. „Kisgyerekként, játék mikrofonnal kezdtem a tükör előtt, nővéremmel híradós bemondónőket játszottunk. Tizenévesen már vonzott a csillogás, a képernyőn való szereplés és minden más, amiről azt gondoltam, hogy a televíziózással jár. A Színművészeti Egyetem tévés műsorvezető szakára felvételiztem, de nem vettek fel elsőre. Így kerültem a Külkereskedelmi Főiskolára, de a diploma megszerzése után ismét próbálkoztam a Színművészetin, ezúttal sikeresen. Most végzős hallgatójuk vagyok” – mondta. Sosem a hírműfaj, inkább a szórakoztatás érdekelte, annak ellenére, hogy osztályfőnökei ismert híradósok. „Nevetni és nevettetni szeretnék, de a hírműfajt is alaposan megtanultam. Műsorvezetés órát Vitray Tamás tartott, ahol kamera előtt kellett beszélnünk, interjút készítenünk. Távolról sem igaz, hogy csupán elméleti tudást adnak az iskolák. Persze egy igazi műsor vezetése többet jelent – a tanulás szempontjából is –, de sokat segített, hogy nem az RTL Klubnál néztem először a kamera piros lámpájába. Tudtam, hová kell állnom, miközben mondtam a szövegem és tudtam, hogyan teremtsek háromszöget köztem, a néző, és beszélgetőpartnerem között” – magyarázta.
A műsorvezető életre szóló váltásnak érzi, hogy televíziónál dolgozik, de még nincs mindenre felkészülve, ami az ismertséggel jár. „A Fogd a pénzt és fuss! válogatásán voltam először ilyen hatalmas stúdióban. Az igazi sokkhatás akkor ért, mikor beléptem a díszletek közé, egy hónappal ezelőtt. Az első napokban inkább megilletődött, mintsem magabiztos voltam; kis törpének éreztem magam a hatalmas falak között. Csalódtam, de csak pozitívan. Arra számítottam, hogy lesznek, akik ferde szemmel néznek rám és nem fogadnak jó szívvel. De mindenki azon volt, hogy minél hamarabb királynőnek lássam magam” – mondta. „A felkonferálástól tartottam a legjobban, de meglepődtem, milyen jól belejöttem. Az első adásig szeretném még pörgősebbé, még szórakoztatóbbá varázsolni a műsort, emellett arra is figyelnem kell, hogy természetes maradjak; nem szeretnék szerepet játszani. Már „csak” az önbizalomhiányommal kellene leszámolnom novemberig... Ezt senki sem érti körülöttem, hiszen nem úgy festek, mint aki ezzel a problémával küzdene. Azt hittem, rosszabbul fogom viselni a kritikát, de az elmúlt hónapok rácáfoltak erre. De arra, hogy a nézőktől mit fogok kapni később, még nem vagyok felkészülve.”
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!