A téli időszámításra való átállás miatt egy órával többet alhatunk.
Ahogy rövidülnek a nappalok, az emberek több időt töltenek alvással.
Ágyban párban
A szerelmi kapcsolatok mélységéről, nemcsak a napközben elhangzott szavak, elejtett gesztusok árulkodnak, hanem az alvás közben felvett pozíciók is.
Édes ölelés
Egymással szembefordulva, karjukat összefonva helyezkednek el a szerelmesek. A szakemberek szerint ez tekinthető a legbensőségesebb alvási formának. Az egymás iránt érzett nyitottságot, a felek egyenrangúságát jelenti. Hátránya, hogy nem túl pihentető.
Kis kifli-nagy kifli
Ha a párok egy irányban, kicsit összegömbölyödve fekszenek, az a kapcsolat stabilitásáról árulkodik, és arra utal, hogy mind testileg, mind lelkileg közel állnak egymáshoz.
Félig szendvics
Általában a férfi hanyatt fekszik, kedvese, pedig oldalt fekve, feléje fordulva a vállán vagy a mellkasán pihen. A pozíció azt sugallja, hogy a férfié az irányító szerep. A felek közel állnak egymáshoz, a nő könynyen alkalmazkodik kedvese döntéseihez.
Összefont lábak
Az összefonott lábak helyzet arra utal, mintha véletlenül fonódnának össze. Bizonyos távolságtartást jelez, mindkét félnek nagy a függetlenség utáni igénye. Viták után, békülés jeleként gyakran alusznak így a párok.
Külön-külön az ágy szélén
Nem jelent különösebben roszszat, így a legpihentetőbb az alvás, esetleg a kedves távolságtartó. Elgondolkoztató azonban, ha az összegabalyodott alvásból az egyik fél minden átmenet nélkül, egyik napról a másikra húzódik ki az ágy szélére! Persze lehet, hogy csak náthás.
Köveskuti Tünde
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!