Az erő és az anyagiak álltak a középpontjában a 82. férfi és 22. női
súlyemelő országos bajnokságnak, amelynek tegnapelőtt és tegnap adott
otthont a vasi főváros, még pontosabban a szombathelyi Haladás VSE
Munkacsarnoka.

Huszonöt klub százharmincvalahány versenyzője mozgatta a tárcsákat itt a két nap alatt, s fellépésüket megtekintette a sportági szövetség befutónak tekinthető elnökjelöltje is. Az üzletember Dobos Imre nem titkoltan „kampánykörúton” járt az ob-n, s korteskedését hatásos gesztussal kezdte: pénzt adott a gyakorlatilag az athéni olimpia óta pénzszűkében vegetáló sportágnak, közelebbről a 2004-es ötkarikás doppingbotrány óta szorult anyagi helyzetéből kilábalni képtelen Magyar Súlyemelő Szövetségnek. Az MSSZ – a brit válogatott szakmai irányítását elvállaló Fehér Tamás lemondása nyomán megüresedett – elnöki posztjának várományosa, aki az eddigi egyetlen pályázó a november 8-i rendkívüli választóközgyűlésen betöltendő tisztségre, szándékának komolyságát alátámasztandó, egyszersmind támogatottságának elősegítése végett is nyújtott azonnali segítséget. Halász István főtitkár az MTI érdeklődésére annyit árult el, hogy hétszámjegyű összegről van szó, amelyet már át is utaltak a szövetségnek. Magán az ob-n nem születtek falrengető eredmények, de az erős lányok és a még erősebb fiúk tették a dolgukat becsülettel, a szövetségi vezérkar által meghirdetett tiszta felkészülés és versenyzés szelle-mében. A gyorssegéllyel párhuzamosan a legjobbak ráadásul még külön ösztönzést is kaptak: helyi szponzorok jóvoltából, azaz felajánlása nyomán 400 ezer forintot osztottak szét mindkét nemnél az első hat helyezett között. A legjobban persze a két győztes járt, az abszolút rangsorban – a testsúlyhoz arányított teljesítmény alapján – első Krutzler Eszter és Nagy Péter? egyformán 70 ezer forinttal gazdagodott szombaton.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!