A bíróságon küzd egykori akasztói stadionjáért és szabadidőközpontjáért
Stadler József vállalkozó. Stadler pert indított a felszámolóval
szemben a Kecskeméti Városi Bíróságon, mert úgy gondolja a felszámoló
mélyen ár alatt adta tovább az ingatlant.


  – Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy a felszámoló által megállapított 3 millió 700 ezer forint(!), amelyért továbbadta a szabadidőközpontot, még a bevezető betonút alapozási munkálatait sem fedezte volna. Ráadásul a beruházás jelentős részét, mintegy 70 százalékát én, mint magánember fedeztem, és nem a felszámolás alatt álló Stadler Kft. Azt nem vitatom, hogy a felszámolónak is van benne jussa, de ez a valós százmilliós értéknek csak egy töredéke – kezdte Stadler József. A péntek délelőtti tárgyaláson az egykori építőmestereket, ácsokat, kőműveseket hallgatták meg. A tanúk elmondták, hogy munkájuk nagyobb részét Stadler Józsefnek, mint magánembernek végezték, és csak elenyésző rész volt a Stadler Kft. beruházása. Az egyik vállalkozó elmondta: még az ő munkadíja is több millió forintra rúgott, nem beszélve a tízmilliós nagyságrendű anyagberuházásról, melyet emlékei szerint szintén Stadler fedezett. A tárgyaláson arra is fény derült, hogy a kérdéses ingatlanon három felépítmény, egy irodaház, a szabadidőközpont és egy vendégházzá átépített családi ház is állt.
– Csak a vendégház belső burkolata több millió forintos beruházás volt. Az épületet erdélyi művészek, egy belső építész tervei alapján, hosszú hónapokon át tartó, aprólékos munkával, székely fafaragásos munkákkal díszítették – tette hozzá Stadler József.
A felszámoló B. István továbbra is fenntartja, hogy ő a jogszabályok szerint járt el, és ennek alapján végzi munkáját a felszámolás alatt álló Stadler Kft. kapcsán is.

Bagi László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!