Már a Dunajska Streda–Slovan Bratislava szlovák bajnoki
labdarúgó-mérkőzés előtt többeket őrizetbe vettek, magán a
dunaszerdahelyi találkozón pedig negyedórán át állt a játék
erőszakcselekmények miatt.


Gőbl Gábor, aki mintegy ezer magyarországi drukker utaztatását szervezte meg, az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrség őrizetbe vette a találkozóra tartó Romantikus Erőszak nevű együttes tagjait. Gőbl jelezte, őt nem engedték be Szlovákiába. A szlovákiai Új Szó úgy tudja: 13 szurkolót még a meccs előtt előállítottak, 16-an megsérültek, hárman kórházba kerültek.

A stadionhoz vezető úton a rendőrök mindkét csapat szurkolóival összecsaptak. Az nb1.hu szerint a pozsonyiak a DAC székházát üvegekkel és görögtüzekkel dobálták meg. A rendfenntartó erők közbelépése nyomán több vérző fejű Slovan-drukkert vittek el a helyszínről. A találkozón 1020 rendőr mellett rengeteg biztonsági őr és katona ügyelt a 10 ezer nézőre. A mérkőzés a 15. percben negyedórára félbeszakadt, miután kommandósok behatoltak a magyar szurkolók szektorába, az összecsapás következtében több sérültet kórházba kellett szállítani, egyet mentőhelikopterrel. Értesülések szerint egy magyar szurkolónak eltört az állkapcsa és nem lélegzett, ezért csövet vezettek a légcsövébe, hogy újraindítsák és biztosítsák a légzést. A pepsifoci.hu tudósítója szerint a rendfenntartók közbelépését nem előzte meg rendbontás. Korábban már volt hasonlóan incidens a magyar szurkolók és a szlovák rendfenntartók között: 1992-ben a Ferencváros Bajnokcsapatok Európa Kupája-selejtezőt játszott a Slovan Bratislava otthonában, akkor maszkot viselő kommandósok verték meg a zöld-fehér drukkereket.
A végén amúgy 4-0-s vendégsiker született  a szlovák bajnokság egyik legnagyobb rangadóján, amelyen békés szurkolásra eleve nem lehetett számítani, mivel internetes fórumokon már napokkal korábban elterjedt, hogy a pozsonyi ultrákat cseh és lengyel szurkolók „segítik” majd, míg Magyarországról több klub – így a Ferencváros – drukkerei, összesen mintegy ezren utaztak el Dunaszerdahelyre. Rendbontásokra már a mérkőzés előtt sor került, a rendőrség több Slovan- és DAC-drukkert állított elő. A stadionban több helyen lehetett látni magyar zászlókat, a Nagy-Magyarországot ábrázoló drapériát. A két csapat utoljára 1999-ben találkozott egymással, akkor a Slovan 3-0-ra diadalmaskodott. Az összecsapás esélyese ezúttal is a pozsonyi alakulat volt, amely a második helyen állt a forduló előtt és utolsó hét mérkőzésén veretlen maradt.
Mintegy félszázan demonstráltak a budapesti szlovák nagykövetség előtt szombaton, kora este. A tüntetők a dunaszerdahelyi focimeccsen történtek ellen tiltakoztak,  mondván, hogy a szlovákiai településen rendőri túlkapás történt. A nagykövetséget a rendőrség kordonnal vette körül. A budapesti tüntetést megelőzően néhány internetes honlapon megjelent, hogy egy szurkoló belehalt a verésbe, de ezt a meccs helyszínén, Szlovákiában a stadion műsorközlője cáfolta.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!