Tengelytervek Fidesz-módra

Belföldön is: október utolsó napján összegezte a Median a válsághatások tükröződését a két vezető megítélésében és – immár jó tizennyolc hónapja először – egyfajta döntetlen helyzetet mutatott ki. Ez abban összegezhető, hogy Orbán kiemelkedő képességeit  nem használja ki kellően, míg Gyurcsány válságkezelése rokonszenvre talált: egy olyan helyzetben, amikor szinte minden réteg számára megszorításokat helyezett a kormány kilátásba, kifejezetten javítani tudta a kormányfő a maga válságkezelési megítélését. Az Őszöd óta eltelt időszak eseményeivel összevetve ez önmagában is tektonikus változás, amely sok forgatókönyv revíziójához vezethet el.
Ehhez képest keveset tudunk még a nemzetközi közvélemény megítélésének változásáról, de amiről ismereteink vannak, az ugyanebbe az irányba mutat. Olybá tűnik, hogy Orbán nemzetközi árfolyama talán még gyorsabban süllyedhet, mint a hazai.

Az első tényező Orbán különleges magatartása azokkal a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatban, amelyek nélkül a Magyarországnál erősebb államok sem tudnának kilábalni a krízisből. Néhány napja egy brüsszeli szimpóziumon egy külföldi vendégtanár is idézte Orbán két éve Strasbourgban elmondott szavait, amelyekkel saját országa kormányát demonizálta.  – Az unióban – fejtette ki akkor a pártvezető – számot kell azzal vetni, hogy oda számos olyan ország került be, ahol csalás, a választópolgárok megtévesztése, az EU kijátszása, ezek mind a napi politika részeit képezik…Sajnálatos, hogy az unió nem ébredt rá, mivel áll szemben, mivel a posztkommunista kormányok hazudtak és ebben a magyar kormány élen jár (sic).
Ez nem tovatűnő, futó hangulat volt. Igaz, az október végi pénzügyi válság csúcspontján Orbán latba vetette befolyását Merkelnél és Sarkozynél a magyar törekvések akceptálása érdekében, de e saját aktusát haladéktalanul így kommentálta: „Itt mindent eljátszottunk már, amit el lehet játszani: becsületet, hitet, megbízhatóságot. Tehát én nem tudok garanciát adni egyik nyugati vezetőnek sem, hogy a miniszterelnök nem veri át őket újra… („A királynőt megölni nem kell…”) És ezúttal Varga Mihályra bízta annak kifejtését, mit gondol az EU-ról „Megkérdőjeleződik bennem, hogy érdemes-e az Európai Unió tagjának lenni… Az uniós szabályok sok gondot okoznak a hazai vállalkozásoknak, és bár vannak előnyei a tagságnak, az EU még nem segített Magyarországon a gazdasági válságban”. (Amint a lapunknak adott kormányfői interjúból kitűnik, a nagyarányú valutaalapi hitelt valójában az EU nagyhatalmainak vezetői „járták ki” – a szerk.) Maga Orbán – gyakorlatilag ugyanekkor – a budapesti III. Energiafórumon az IMF-el kötendő hitelszerződést kárhoztatta: „Pontosan tudjuk, hogy Magyarország számára ez szuverenitása egy részének elvesztését jelenti. Gazdaságpolitikája alakításának egy fontos kérdésében Magyarország elveszítette önállóságát.” „Ennyi erővel az afrikai nemzetek szövetségéhez is csatlakozhattunk volna, hiszen leginkább a fejlődő államoknak van szükségük arra, hogy az IMF kisegítse őket…” – idézte a Magyar Nemzet Orbánt. (Figyelmet érdemel, már csak a korrektség okán is, hogy az IMF-üggyel kapcsolatban Varga Mihály ugyanakkor Orbánhoz képest igen árnyaltan fogalmazott. Ezt válaszolta újságírói kérdésre: „Szerencsésebb lett volna, hogyha Magyarország arra törekszik, hogy az EU-n belül találjon megoldást a pénzügyi gondjaira, de ha  úgy tűnik, hogy nincs forrás az EU-ban arra, hogy ezt a támogatást megkapjuk, akkor nyilván szükségszerű, hogy az IMF-el is meg tudjunk állapodni…” És egyébként Varga az adócsökkentést is már – Orbántól némileg eltérően – nem feltétlen prioritásként, hanem egy „aranyháromszög” elemeként kezeli, amelynek összetevői a növekedés, a pénzügyi egyensúly és a szociális biztonság).
A meglévő erőközpontokkal szembeni erős fenntartásaival egyidejűen egyébként Orbán egy új „súlypont” létrehozatalának gondolatával is foglalkozik. A már említett energiafórumon beszélt erről is, de mondandója a feszült hazai légkörben elkerülte a média nagy részének figyelmét. Mint mondta, a jelenlegi hazai „egyoldalúan és kiegyensúlyozatlanul oroszbarát” vonal helyett olyan Közép-Európa-politikát kell kialakítani (tekintettel a visegrádi négyek együttműködésének  kimerülésére is), amelynek alapja a magyar–lengyel összefogás.  „Közép-Európa számára a sorstársak megkeresésében és a velük kötött szövetségekben rejlik a megoldás… Ehhez az szükséges, hogy a lengyelek és a magyarok megtegyék az ehhez szükséges lépéseket. Kétoldalú együttműködési rendszerrel – másoknak is felkínálva a csatlakozás lehetőségét – elindulva kialakítható egyfajta közép-európai együttműködés az energiától a gazdaságon át a közlekedési fejlesztéspolitikáig.” Természetesen az új Fidesz-koncepcióval kapcsolatban többfajta kérdés is várhat a diplomáciai testületből Orbánra és Martonyira. Így az, hogy milyen lehet egy ilyen „tengely-terv” visszhangja Moszkvában, Berlinben, Prágában  és Pozsonyban. Továbbá, például az, hogy  előbb-utóbb ki akarják-e terjeszteni a javasolt kooperációt katonai térre is?
 B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!