Kommentár

Ha Barack Obama fehér volna, előnye a szavazás előtt három nappal szinte bizonyosan elegendő lenne a fölényes keddi győzelemhez, s senki sem tartana attól, hogy a fülke magányában mégis csak hatnak – az akár öntudatlan – faji előítéletek. Persze, ha fehér volna, most minimum tíz-tizenöt százalékos előnye lenne a pénzügyi-gazdasági válságért felelősnek tekintett kormánypárt elnökjelöltje előtt. Ámde bármennyire történelmet csinálhat a politikus, akiért szó szerint szinte az egész külvilág szurkol, esélyeire árnyat éppen az vet, hogy 42 fehér férfiú után ő lehet Amerika első fekete elnöke: kedden derül ki, hogy ez valóban az amerikaiak többsége számára elfogadható-e.
Az utolsó pillanatig aggódó demokratákat az is nyugtalanítja, hogy Obama népszerűségi mutatója rendre alatta marad az 50 százaléknak: ekként a tőle pár százalékkal lemaradó McCaint éppen ezek az utolsó percig bizonytalankodók akár be is hozhatják. Zavaró fejlemény az is, hogy a republikánus páros e hétvégén abban a Pennsylvania államban kampányolt, amelyben a felmérések átlaga szerint Obama előnye a nyolc százalékot is meghaladná, vagyis McCain (netán saját mérései alapján) mégis hiszi, hogy teremhet fű neki ezen az elektorilag kritikus terepen (az elnökjelöltek nem szoktak sem pénzt, sem időt költeni azokban az államokban, amelyek hagyományosan ide vagy oda húznak). Az is nyugtalanító lehet a demokratáknak, hogy Missouri államban makacsul döntetlent hoznak ki, immár hajszálnyi McCain-előnnyel: ez az „időjárásjelző” állam évtizedek óta mindig annak adta elektorait, aki aztán meg is nyerte az elnökválasztást.
Nehéz azért is tippelni, mert a felmérő cégek szó szerint csak megsaccolni tudják a választási részvételt. A Gallup például naponta két adatot is közzétesz, egy „tradicionálisan” mértet, s egy „kiterjesztettet”, amely a fiataloknak és feketéknek – két nagy többséggel Obamát támogató, sőt érte rajongó csoport – a korábbi szavazásokat jóval meghaladó részvételére számít. Ámde éppen ők szokták a leginkább lelazsálni a voksolást, vajon tényleg megmozgatja-e őket kedvencük?
De az is kérdés, hogyan hat a republikánusok vad kampánya, amely Obamát – sajnos saját óvatlan elszólásait is felhasználva – egyenesen „európai szocialistának” állította be, aki elvenne a többségtől. Az „adóztató” címkét a korábbi (fehér) demokrata elnökjelöltekre is meglehetős sikerrel ragasztották, ám Obama esetében ez akár alibi is lehet: én nem a fekete, hanem a túl balliberális ellen szavazok (és hát tény: ő a szenátusnak eme szélén áll). Komoly kockázat volt ennyire „balos” és szokatlan jelöltet állítani, de talán a Bush-korszak kiváltotta utálkozás erősebb lesz az előítéleteknél. S kétségtelen, hogy Obama valóban karizmatikus politikus, rendíthetetlenül hűvös nyugalma önmagában is „válságkezelő” lehet: éppen ennek hatására szerzett előnyt október folyamán.
Meg persze a változtatás igénye sodorhatja – a világ progresszív erőinek nagy-nagy örömére – a Fehér Házba, utóvégre a nyolcéves republikánus korszak szinte paradicsomivá teszi a megelőző demokrata elnök, Clinton időszakát. Csak az a kérdés, a többség szerint mekkora legyen ez a változtatás, hiszen tőle telhetően McCain is azt kénytelen ígérni, neki sincs esze ágában sem felvállalni Bush örökségét. Mindenesetre a demokraták – és amúgy a külvilág – csak szerda reggel nyugodhatnak meg, ha egyáltalán.A. J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!